A pszichológus Richard J. Herrnstein és a politikatudós Charles Murray "A normáleloszlás" című könyve 1994-ben jelent meg. Amellett, hogy az emberi intelligencia és a különféle életkilátások közti összefüggéseket vizsgálták, azt mutatták ki, hogy a rasszok közt mérhető különbség van az intelligencia tekintetében. Nem kétlem, hogy a mai Magyarországon e mondatot olvasva két totálisan különböző reakciót láthatnánk: "Na ugye megmondtam, mindig is tudtam" meg a "Ronda rasszista áltudomány! ". A tanulmány ezen részét számos kritika érte mind tudományos, mind etikai alapon. Nem tudom felmérni, hogy a tudományos kritikák mennyire jogosak, az etikai alapú vagy indíttatású kritikákat viszont nem értem. Még ha igaza is lenne a két szerzőnek, egyrészt akkor sem lenne egyértelmű, hogy egy ilyen különbséget milyen mértékben okoznak örökölt, illetve környezeti, kulturális hatások. Másrészt – ahogy ezt a legelején is írtam – etikai ítéleteinket szerintem nem szükséges, nem szabad csupán a tudományos ismeretekre alapozni.
Ebben a minimalizált térben elképesztően erős koncentrációjú színpadi jelenléttel teremti meg a két színész, Andónisz Miriangósz és Aglaía Papá azt az atmoszférát, amely utánozhatatlanul a görög rendező jellegzetessége. Szaggatott szavak, a férfi hosszú percekig csak számokat, percenteket sorol, míg a nő időről időre ismétli, hogy "adj el", vagy, hogy "nincs kiút", s közben valóban költői erővel szólalnak meg a sorok: eladom az álmaimat, az emlékeimet, és így tovább. A mantrázott számok és a költői "lélekforintosítás" feszültsége még a majdnem-találkozás, a flamenco szenvedélyes zenéjének megtalálása közben sem lankad el. Vajon tényleg képes-e ez a két ember egymásra találni térben és időben, vagy végképp maga alá temeti őket a kasszacsengés, a számok, százalékok, profitfillérek, a beárazott lelkek, emlékek, álmok kísérteties özöne? Vajon rájövünk-e, hogy a ma fétise, a haszon mit sem ér, s nem számít más, csak az, amit érzünk? Az emelvénynek támasztva egy létra áll a színpad jobboldalán, ezen kapaszkodik fel az előadás végén a férfi, innen kiáltja vissza, az "ámor" szót, mintha egy másik világ, egy másik dimenzió felé indulva éppen az előző kérdést válaszolná meg.
Hogy ez mennyire Stacy Camparo-módszer? Biztosan nem mindenki dolgozik így, sok rendező-koreográfus fix elképzelését valósítja meg a táncosokkal – de az is biztos, hogy nem ő az egyetlen, aki így gondolkodik. Mindenesetre nagyon karakteres képviselője ennek a metódusnak. – Még táncosként találkoztam olyan rendező-koreográfusokkal, akik lehetőséget adtak nekünk az alkotásra, és az nagyon inspiratív volt. Nézőként is szeretem, amikor a táncosok önmagukat fogalmazzák meg egy előadásban. Így koreográfusként sem lehet más célom, mint hogy ezt lehetővé tegyem számukra – mondta Stacy Camparo. – Nálam mindig fontos, hogy mindennek legyen célja, legyen ok, gondolat a mozdulatok mögött. Én ezt hoztam ide, Miskolcra. A táncosoknak nagyon jó élmény, hogy nem én instruálom őket egy tőlük független koreográfiában, hanem rájuk épül, ők maguk hozzák lére az előadást. Sokat kaptam is tőlük a munka során, kifejezetten izgalmas, ahogy kibomlanak az egyéniségükből fakadó különbségek. Ezért ez a darab mindenféle szempontból eredeti, és örökké a Miskolci Balettnek, ezeknek a táncosoknak a sajátja lesz.
A történetet, amely Bérczes László rendezésében az elmúlás elfogadásáról, a hiány feldolgozásáról és arról szól, hogyan talál az ember helyet az üressé vált székeknek az életében. (Mosolygó Miklós: revizoronline)
Az Ágyban Párban rendhagyó módon mutatja be a férfi-női kapcsolat alakulását, dinamikáját. (A darabot Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján rendezte Tallós Rita). Az Ágyban Párban vígjáték két részben egy férfiról és egy nőről. A jelenetek központja a közös ágy. A monológok és dialógok felváltva követik egymást hol az ágyban, hol az ágyon, hol az ágy mellett: beszélnek a tapasztalataikról, az álmaikról, az előítéleteikről, történetekről a közös és saját múltjukból. Az idősíkok összemosódnak az álmaikkal; azzal, amit szerettek volna, és azzal, amire vágynak. A férfi és a női karakter egyszerre konkrét és általános, így érintve sok tipikus párkapcsolati témát és helyzetet. A férfi hol hétköznapi férj, hol flegma sztár, máskor féltékeny szerelmes, vagy épp neandervölgyi ősember. A nő pedig, mint feleség, mint diáklány, mint naiv rajongó, vagy hercegnő jelenik meg. A folyamatosan változó karakterek, idősíkok és élethelyzetek rajzolják ki végül egy párkapcsolat színeit. Az intelligens humorral átszőtt, zenei aláfestésekkel és betétdalokkal tarkított darab könnyed szórakozás, őszinte jelenetekkel.
Az interjúkból vett szemelvények jól átgondolt struktúrába rendezve következnek egymásból. Az előadás elején az íróvá válás rögös útját és a magánéleti-anyagi kihívásokat látjuk például Keira Knightley anyjának elbeszéléséből, majd az íróként átélt csalódást, amit a legváltozatosabb formákban előkerülő, sokszor indirekt diszkrimináció okoz. A szerzők legtöbbször olyan konfliktushelyzetről beszélnek, amelyek az íráshoz való jogukat és viszonyukat vonja kétségbe. Szóba kerül a nőábrázolás: a női írók nők szemén keresztül akarják ábrázolni a női karaktereket, mert felismerték ennek hiányát. A különböző vegyes származású írónőkön rendre számon kérik, hogy miért nem írnak az afroamerikai vagy ázsiai amerikai kultúráról. Előkerül a referenciális olvasás kényszere: az újságírók nehezen akarják megérteni, hogy a nőknek is lehet fantáziájuk, akárcsak egy férfi írónak – ehelyett mindenben életrajzi ihletettséget keresnek. "Mondja, ki vigyáz ilyenkor a gyerekre? " – idézi az előadás Tóth Krisztinát, aki a női írónak tett kérdéseket átfordította férfiaknak feltett kérdésekké – megmutatva ezzel a patriarchális családmodell abszurditását.
Hírek MITEM krónika 14. nap -1. rész - Térségek és műfajok párbeszéde Hírek MITEM-krónika 14. nap 2. rész - A Hold fényei – Lune Production: AO Show Hírek MITEM-krónika 15., utolsó nap - Egyetemes és magyar: Kaleidoszkóp – Hommage à Bartók Béla
Ahogy azt megszokhattuk, kiváló színművészekkel dolgozik az Orfeum. A nagybetűs férfit Ádámot Hevér Gábor, Évát Parti Nóra alakítja fergeteges játékkal, és olyan összeszokottsággal, ami tovább fűszerezi az egyébként is itt-ott pikáns témát. Az Ágyban Párban nemtől és kortól függetlenül mindenki számára élvezhető, aki volt valaha szerelmes, vagy vágyott a szerelemre, vagy próbálta megőrizni a szerelem lángját… és ki ne dédelgetné az első szerelem emlékét? Az est végére egyértelművé válik, hogy nem is valóságos helyzetekből építkező jeleneteken nevet a közönség, sokkal inkább saját magán, aminél nincs is felszabadítóbb. Az Ágyban Párban című előadást februárban kétszer tűzte műsorára az Orfeum. Február 6-án és 27-én 20:00 órakor emelkedik fel a függöny, de a vendégeket már 19:00 órától várják, hogy az első felvonás előtt, kényelmesen fogyaszthassák el az előételt. Jegyvásárlás a február 6-i estre ITT. Jegyvásárlás a február 27-i estre ITT. Fotók: Rédei Ferenc
Nem rehabilitálni akartam őket, hanem megtudni, hogy milyen indíttatásból cselekedtek, hogyan gondolkodtak. " "Nem tudnak ezek a nagyok, csak eltiporni - fölemelni soha. - Nagy tömegért dolgoznak - alkotnak - egyénért nem. Legközelebb van az asszony hozzájuk, azt teszik először tönkre. És hogy meg vannak lepve a tönkrement asszonyon! Ők csodálkoznak a legjobban. Dögök. Kutyák! De üres az élet nélkülük. "
A Turay Ida Színház Sztár leszel című lendületes, két felvonásos darabja vígjáték létére több mint tartalmas. Arra ösztönzi a nézőt, gondolkodjon el rajta, elégedett-e azzal a helyzettel, amiben él, mélázzon el, vajon epizódszereplője vagy a sztárja akar lenni a saját életének. Arra buzdít, tegyünk azért, hogy fejlődjünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ráadásul, egy szerepcsere következményeként átélhetjük, milyen képet formál rólunk a környezetünk, különösen akkor, ha a hátunk mögött teheti. A zenés vígjáték Londonba visz bennünket, ahol jól ismert helyzetbe csöppenünk, a kezdő színésznő próbajátékra készül, a színházba elkíséri a menedzsere is, ám a bemutatkozás nem sikerül, így a művésznő bánatosan távozik. David Ramsey rendező a filmgyárban éppen a legalkalmasabb művészt keresi Linda Hamilton a legendás fizikus megszemélyesítésére, egy róla szóló filmben. Linda a tudománynak él, sikeres, híres, életének minden perce be van osztva és racionálisan meg van tervezve. A szárnyait bontogató színésznő járja a kezdők rögös útját, telve kétségekkel, bizonytalanságokkal, de kitartóan halad az útján, törekvését hamarosan nem akármilyen siker koronázza.