Gyurkovics Tibor Üveggolyó

Megásta a ház alapját. – Na, gyere be, fiacskám, ebédelni kell. – Ki volt az a bácsi? – Ja? Csak meglátogatott minket, erre volt útja. 23 – Visszajön? – Csak egy napig volt, de lehet, hogy nemsokára megint jön. A fiú délután megint kiment a kertbe, építkezett. Másnap is. Harmadnap csak nézte a játékokat, félredőlve a teherautót, a mozdony messze volt a fűben. A vaskerítéshez állt, nézte a messzi vizet, a part nedves sétányát. Az Idegen nem jött. Teltek a napok, a fiú nem érezte az idő múlását. A kerítésnél állt, két ujját a szájába dugta, fütyülni próbált, ahogy az Idegen csinálta. Kis hang jött ki csak a száján. Nem érdemes. Nem érdemes játszani, építeni – egyedül. Vacakságok. Nézte a játékroncsokat, dühvel megint feléjük rúgott. – Kit vársz? – szólt ki az ablakon az anyja. – Én? Senkit. – Miért nem játszol? – Ezekkel a vacakokkal? – Azt mondtad, építesz házat. – Nem építek. Nincs hozzá anyag, semmi. – Elfordult az anyjától. A kerítéshez állt, két ujját a szájába illesztette, hátha fütyülni tud.

Üveggolyó · Gyurkovics Tibor · Könyv · Moly
Gyurkovics Tibor: Üveggolyó - PDF Free Download
Gyurkovics Tibor: Üveggolyó | antikvár | bookline
Libri Antikvár Könyv: Üveggolyó (Gyurkovics Tibor) - 1973, 1000Ft
Üveggolyó - Gyurkovics Tibor - Régikönyvek webáruház
Gyurkovics Tibor: Üveggolyó (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1973) - antikvarium.hu

Üveggolyó · Gyurkovics Tibor · Könyv · Moly

Laptop bolt miskolc
Xhose csavarodásmentes tömlő 45 m
Kerékpár adásvételi szerződés magyar szotar
Libri Antikvár Könyv: Üveggolyó (Gyurkovics Tibor) - 1973, 1000Ft
UniCredit ügyfélszolgálat - Itt az elérhetőség
Magyar Élelmiszerbank Egyesület – Máriakéméndi
Egy kis őrültség

Gyurkovics Tibor: Üveggolyó - PDF Free Download

– kiáltott utánunk az egyik unokatestvér, nagy szőrmebundába takarva. Mi elindultunk a hóba, és mentünk. Távolról libagágogás hallatszott, de csak az volt az érzésem, be kell érnünk a városba, onnan majd csak valaki megszabadít az unokatestvérektől, mert ez borzalmas. Eszembe jutottak az esti beszédek. – A Varjúevő kiköltözött a faluból. Nem bír megmaradni, nem bír ott lenni, ahol a gyerekei elvesztek. Szegény, egész elvadult. 130Azóta rá se bír nézni a lányokra, még a fiúkat csak elviseli, de Isten ne adja, hogy lány a kezébe kerüljön, azt hiszem. A hó magas volt, hurcoltam magammal a testvéremet. – Gyere már gyorsabban – szóltam rá, az meg bukdácsolt a hóban. – Hova megyünk? – kérdezte ijedten. 28 – Ne törődj vele, gyere csak. És trappoltunk a hóban. A nagy táj olyan kietlen volt, egészen elvesztünk benne. Távolról libagágogás hallatszott. Alig látszott valami. Egy kerítéshez érkeztünk. Nagyon hideg volt, a lábam, azt hiszem, megfagyott. A jobb. A kerítés düledezettt. Bementünk az udvarra, benéztünk az ablakon.

Gyurkovics Tibor: Üveggolyó | antikvár | bookline

Aztán elfordult, és egyedül ment a dolgok elébe. Állati! – Nem mész! – szólt rá a kutyára Samu. A kutya fölcsaholt rá szeretettel. – Hiába igyekszel. Itthon maradsz. – Meg kéne kötni, mert csak utánunk mászkál – mondta Fábián. – Siessünk, mert a végén el se engednek. – Hagyjátok. Itt maradsz, érted? – magyarázott a kutyának Létra, aki egy fejjel nagyobb volt náluk, persze így is kicsi. A kutya leült a jeges udvarra, és buzgón csóválta a farkát. Bízott bennük. – Mindenesetre csukd be az ajtót, akkor nem jön utánunk. Na, gyertek. 109 Elindultak a part felé, elég messze volt, túl a műúton, onnan még vagy nyolcszáz méter. A kutya a kerítés mellett szaladgált, és játékos szomorúsággal csaholt utánuk. Trappoltak a hóban. Egymás mögött, nagy léptekkel mentek egymás nyomában. A műút fénylett, az autók kerekei leradírozták a havat. A nádas felé egy vékony út vezetett be a parthoz. Azt választották. – Egészen átázik a cipőm – mondta hátul Létra. – Most ne ezzel vacakolj! – Fábián határozottan vezette a kis csapatot.

Libri Antikvár Könyv: Üveggolyó (Gyurkovics Tibor) - 1973, 1000Ft

Most is! Már 4:0! A kicsi hadonászott. Karjai lebegtek az égben. Magasra fölugrott, bummolt a fejével. Nem játszom. Fáj a fejem. Azt nem lehet, koma! Hogy képzeled? Végig kell játszani. De fáj a fejem. Az orrára esett a labda, elindult a vére. Semmiség, ne tojj be! Alig szivárog. De fáj a fejem is. Nem tudok már játszani. Muszáj. Rossz helyre tartod a fejed. 5:0. Ripityára veri a Derby a srácot, mi? Kis vércseppek estek a porba, Kopasz tartotta az orrát a kezével. Nem tudok játszani. Be kell fejezni. Még azt mondod, hogy Derby nem tudott megverni téged. Magasra dobd föl a labdát, még nyerhetsz! Még semmi sincs elveszve! Balról próbálj! Aztán Kopasz elfutott. A nagy fiúk méltatlankodtak. Gyáva. Fáj a feje. Szép! Aztán majd azt fogja híresztelni, hogy nem tudtad megverni hízelgett Derbynek a kapufatámogató. Derby nézte, nézte a csíkos trikót, aztán lekevert neki egy nagy frászt. Majd elment hazafelé. Üveggolyó Volt egy üveggolyóm. Nagyon szerettem, apám hozta be a kórházba, mikor kinn feküdtem Újpesten, vakbélgyanúsan.

Üveggolyó - Gyurkovics Tibor - Régikönyvek webáruház

Gyurkovics Tibor: Üveggolyó (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1973) - antikvarium.hu

Na gondolta Rita jó hely. Semmi sem marad nálam, szép, nem mondom. Hogy megyek akkor haza? Talán haza se fogok menni innen? 13 Tessék itt aláírni, hogy beleegyeznek a műtétbe, neki még nincs önálló akarata vicceskedett a szemüveges doktor, és megsimogatta a kislány fejét. Rendben. Most már önálló akaratom sincs. Mi ez? Börtön? Egy fehér börtön? Eddig volt akaratom Bekísérjük lassan választotta el a gyereket a szülőktől az orvos, óvatosan lefejtette róluk a karját. Mondom gondolta, bekísérnek. Mint a börtönbe. Jó hely. Kapaszkodott beléjük, azok is könnyeztek. Mit sírnak még ezek is gondolta a 107szüleire, akik ott tébláboltak a szűk bejárókban, egymás kezébe adták a ruhákat, amiket róla lefejtettek. Olyan nyomorultak voltak, amilyenek csak felnőttek tudnak lenni. Legjobb, ha már nem is látogatják Nem rossz gondolta Rita. Elvégezték velem a dolgukat. Nem is látogatnak, eltűnnek a piros ablakos éjszakába. A szülők nyomogatták vissza a könnyeiket, mint két elhagyott gyermek. Dugdosták a zsebükbe a kis sapkát, a kesztyűket, az egyik leesett, az orvos vette fel.

Felelni fog megdermedt a levegő, ez volt a legizgalmasabb perc, a notesz lapjai zizegtek Branovits László. Van ilyen? 18 Hallgattunk. Branovits nem volt benn az osztályban, lement focizni, nem jött vissza. Mi legyen? dugtuk össze a fejünket, aztán intettünk Barankovicsnak: Te legyél az! Egy évvel idősebb volt nálunk, jóformán mindent tudott, csak betegeskedett. 115Barankovics visszasúgdosott, hogy ő nem megy ki. Egyezkedtünk. Szóval nincs itt. Beírom hiányzónak. És Krizsán úr már vette elő az osztálykönyvet. Azonnal kell jelentkezni. Nem érted? súgtuk Barankovicsnak. Na, mit tanultunk tegnap? Barankovics körülnézett, nem is volt benn tegnap. A térképre mutogattunk. Budapestről tanultunk. Jól van, fiam. Közelebbről Hát a kerületekről. Így folyt a felelés, Barankovics mindent tudott. Nagy jelest készült beírni neki Krizsán úr. Branovits robbant be az osztályba, kiizzadva, lucskosan, agyonrugdosott cipőkkel. Tanító úr, el kellett vinnem a Balog tanítónőnek a cipőjét a töltés melletti cipészhez.

– Egyedül élek itt régóta. Ti vagytok az első látogatók, meg kell tisztelni a vendéget. – Jó íze volt a levesnek, éhesek is voltunk, fáztunk is, meregettük javában. Aztán vicceket mesélt, hogy beleesett a lova a kútba, fejjel lefelé, 131alig tudta kihúzni. De csak kihúzta. Dőltünk a nevetéstől. Elővette az egyik kést. – Látod, ezzel a papírt is el lehet vágni! – Fölemelte, és egy újságpapírt élére állított, és egy nyisszantással elmetszette. Nevettünk. A szoba megtelt drága fénnyel. – Na, most már haza kell mennetek. Indultok. Itt egyenesen. – Kivitt minket az útra, mutatta, nincs is olyan messze, ott van a mi házunk, az unokatestvéreké. – Szeretem a lányokat – mondta még a Varjúevő Ember, megsimogatta Rita fejét. – Várjatok csak! – És besietett a házba. Mi el akartunk szaladni. De nem mertünk. Nemsokára visszatért, és hozott a kezében két Fabábut. – Ezek a gyerekeimé voltak – mondta –, játsszatok velük! Mi szorongattuk a kezünkben a két Fabábut. Szomorú arcuk volt, de játékos kedvük. – Nem vagytok messze – mondta a Varjúevő Ember.

"Dórinak – cipő, 34-es. Lehetőleg barna. Ritának – karóra, valami jópofa. Móninak – gipszállatok, elefánt, zsiráf, ilyenek. " Gyorsan visszatettem a fekete tárca két szárnya közé, mintha valami tilosat néztem volna. De azért csak furdalt a kíváncsiság. Hova menjek? Hol van olyan magányos hely, ahol nyugodtan kirakhatnám, szép sorrendben? Bolyongtam az utcákon, aztán csak bementem egy félreeső kis cukrászdába, ahol épp akkor nyitottak. Kértem egy Colát, és leültem az egyik asztal mellé. A kis teremben nem volt senki. Körülnéztem, mint a tolvaj, vagy aki szent helyen jár. Régi márványasztalok voltak, a fekete tárca ott feküdt előttem. Lassan kinyitottam. A jobb oldali rekeszben pénz volt, nyomorult pénz, tízesek, húszasok, meg két százas. Ebből élünk – gondoltam nagy bölcsen, aztán visszarakosgattam a titokzatos pénzeket. A pénzek 174mögött kartonon külön címek, szerkesztőségek címei, filmgyári telefonok, színházi nevek. Ez a munka, ebből élünk – gondoltam –, apám ezeknek ír, dolgozik. Gyűlöltem ezeket a címeket meg szerettem is, apám mindig ezek után futkosott.