Ezért kulcsfontosságú, hogy hogyan szervezzük a gyerekek együ es tanu lását, milyen szerepeket és helyzeteket kínál nekik a közoktatás és a mindennapi pedagógiai gyakorlat az osztálytermekben. A kooperatív tanulásszervezés modelljeiben olyan szerepeket kínálunk, amelyek segítenek kitörni nekik a hátrányos helyzetből fakadó szerepeikből. 34 Ugyanakkor e szerepek segítségével az előnyösebb helyzetű gyerekek kompetenciái is eredményesebben fejlődnek, akár a tudásukat, akár a személyiségüket, akár a szociális kompetenciáikat tekintjük. Az elmúlt negyven év kutatásai azt bizonyíto ák, hogy a kooperatív struktúrák melle a kooperatív szerepeknek is legalább akkora jelentőségük van egy gördülékeny együ tanulási folyamat megszervezésében. 33 Harold Wenglinsky a minőségi oktatás jellemzőiként az individualizáció melle a magasabb értelmigondolkodási sémák használatát, az együ működésre épülő tanulást és az autentikus visszajelzést emeli ki How teaching ma ers Bringing the classroom back into discussion of teacher quality című kutatási jelentésében.
Gyűjtés körtáblán cetlivel: 162. 5 Reflexiók megosztása a csoportnyilvánosság előtt. Az első reflexiók meta-reflexiók, amelyek az átélt folyamatra reflektálnak, először az eredményesség felől. Kérdések a meta-reflexióhoz: Sikerült-e eredményesen megoldani a feladatot, ha a kiragasztott cetliket nézzük? Honnan lehet ezt megállapítani (cetlik színe, filcek színe, F és T betűk a cetliken, a kihelyezés helye)? Mit látunk, mi a véleménye a csoportnak ezekről a tulajdonságokról? Szükségesek-e az iskolai tanuláshoz? Fejleszthetők-e? Itt néhány példát is érdemes lehet megbeszélni! Hányan vettek részt a tulajdonságok elemzésében? Ezt honnan állapíthatjuk meg (a cetlik és a filcek egyedi kombinációi alapján látszik, hogy mindenki részt vett)? Ki hány tulajdonságot elemzett biztosan (a két sajátját biztosan, hiszen a szóforgó szabályai szerint ő mondja el először a véleményét, de jó eséllyel nyolc tulajdonságot egy négyfős csoportban)? Mindez mennyi időt vett igénybe a papír-ollótól (nyolc cetli legyártása a tulajdonságok elemzéséhez) a gyűjtés cetlin körtáblán struktúráig (kb.
A mikrocsoport mint az együ tanulás személyes tere... 58 2. A mikrocsoport mint az együ tanulás folyamatos, tudatos és spontán visszajelzési kerete... 61 2. A mikrocsoport mint az együ tanulás közösségi magja... 63 2. A mikrocsoport mint az individualizáció biztosítéka... 65 2. A mikrocsoportok létrehozásának lehetséges változatai... 67 3. Kooperatív szerepek 3. A kooperatív szerepek jelentősége... 72 3. A kooperatív szerep mint viselkedésminta... 73 3. A kooperatív szerep mint strukturális eszköz... 76 3. A kooperatív szerep mint a személyes és társas kompetenciák komplex fejlesztőeszköze... 77 3. A kooperatív szerep mint instruálási eszköz... 79 4. A pedagógus szerepe az együ tanulás segítésében 4. A pedagógus hozzáállásának alakítása... 84 4. Új pedagógusszerepek: monitorozás, beavatkozás, kiigazítás... 87 4. Az együ tanulást segítő a itűdök... 89 4. A kooperatív iskola felé... 94 5. Alapvető kooperatív struktúrák Bevezetés... 96 5. Diákkvarte (-trió, -kvinte)... 97 5. A szóforgó és fajtái: körkérdés, ablak, kerekasztal... 101 5.
Azonban az elméleti megismerés csak az első lépcsőfok a megértés folyamatában. A gyakorlati próbálkozások során azért szükséges újra visszatérni az elméleti alapokhoz, újra kézbe venni ezt a bevezető művet, mert az igazán lényeges pontok a gyakorlatban rajzolódnak ki. Azok a fontos részletek, amelyek nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy valakit meggyőzzön ez a leírás a gyakorlat kipróbálásához, később a gyakorlatban felmerülő kérdések szempontjából válhatnak majd fontosakká. Ezeket azonban csak akkor találjuk meg a könyvben, ha időnként újra és újra elővesszük azt. Mivel a könyvet ke en írtuk, s az együ tanulás során folyamatosan egymástól tanulunk mi is, ezért a főszöveget többes szám első személyben fogalmaztuk. A főszövegben található vastag betűs kiemelések segítenek á ekinteni az egyes szövegrészek lényeges szempontjait, kifejezéseit és tételmondatait. Így ha valaki egy számára lényeges részt viszsza szeretne keresni, a kiemelések követésével, segítségével könnyű dolga lesz. A kiemelések a legfontosabb kulcsfogalmakat és összefüggéseket jelölik, így könnyen készíthető olvasási jegyzet is a segítségükkel, Örülnénk azonban annak is, ha az olvasók más-más, egyéni interpretációikat, értelmezéseiket követő további kulcsösszefüggéseket fedeznének fel a könyvben és saját kooperatív gyakorlatukban.
Ösztönözzük őket a feladatok, szerepek, célok szempontjából olyan struktúrákkal, amelyekben csakis egymással tudják megoldani feladataikat, tehát egymás nélkül egyénileg sem lehetnek sikeresek! Ösztönzés strukturális eszközökkel Az angol nyelvű szakirodalom a "positive interdependence", pozitív egymásrautaltság kifejezést használja. Ez az alapelv abból a megközelítésből indul ki, hogy a tudás közös, és a megszerzésében egymásra vagyunk utalva. Mindannyian. A pedagógusok és tanítványok egyaránt. A versenyeztető és klasszifikáló tanulásszervezési módok (például amikor a tanulmányi előremenetelt osztályozási rendszerrel kívánják motiválni) eszközeikkel negatív egymásrautaltságot alakítanak ki. Ha matematikaórán a kiadott egyéni versenyfeladat megoldása során csak az elsőként megoldó kap kisötöst, akkor van, aki már hozzá sem fog a feladathoz, csak úgy tesz, mintha dolgozna. Aki képes megbirkózni a feladattal nem mutatja meg – nyilván – a megoldását a többieknek, csak a tanárnak. Itt a tudás megszerzése szempontjából egymás "ellen" dolgoznak a gyerekek – vagy legalábbis nem együtt működően.
Ezt nevezzük negatív egymásrautaltságnak. A "Ne súgj! " vagy "Ne less! " mondatok természetes és szükségszerű velejárói a versenyeztető tanulásszervezési módnak. Lefordítva, az iskolarendszer egészén (10-15 éven keresztül) végighúzódó "Ne segíts! " és "Ne kérj segítséget! " jellegű folyamatos kondicionálás a szociális kompetencia természetes fejlődése ellen hat. Miközben valamennyi élettérben – az aronsoni fogalommal élve – "társas lényként"alapvető, hogy felismerjük azokat a helyzeteket, amikor a segítségünkre van szükség, és fenntartások nélkül legyünk képesek felvállalni azt, amiben segítségre szorulunk. A pozitív egymásrautaltság lényege, hogy úgy szervezzük a tanulási folyamatokat, hogy abban a tudáselsajátítás csakis együtt működéssel legyen lehetséges. Vagyis olyan tanulásszervezési struktúrákat alakítunk ki, amelyek együtt működésre ösztönöznek, amelyekben csak akkor tudnak eredményesen tanulni a résztvevők, ha valóban együtt működnek. Ha egyetlen feladatlapot kap a kiscsoport, de azt minden egyes csoporttagnak meg kell tudnia oldani, akkor szükségszerűen meg kell osztozniuk a feladatlapon.
Míg az általános iskolában vagy középiskolában tanító pedagógusok nagy része erősen ódzkodik attól, hogy a tanulásban résztvevő idősebb korú gyerekeknek, fiataloknak autonómiát és spontaneitást biztosítson. Összegezve tehát a személyes felelősségvállalás akkor tud kibontakozni, ha az egyén teljes személyiségével beléphet a tanulási folyamatba. Személyesen vehet részt a tanulást érintő döntési-vállalási helyzetekben. Fontos, hogy a pedagógus széles tevékenység-repertoárt tudjon ajánlani a tanulásban résztvevők számára. Az egyéni számonkérés fontos a felelősségvállaláshoz Valaki nem azért fogja végrehajtani a feladatait, mert megbíztuk vele. Inkább azért, mert már személyesen motivált (érdekli, akarja, tudja), vagy már képes feladatorientált viselkedésre, vagy azért, mert számon kérjük rajta. Egészen pontosan a beszámolás a vállalt feladatokról az, ami a kooperatív tanulásszervezés során minden egyes résztvevőnél (tanárnál is és diáknál is) megvalósul. Ez hat az egyéni felelősségtudatosság és lelkiismeretesség irányába.
O. : Lassan negyedszázada, hogy nálunk is "szabad" lenne a tanításról a tanulásra helyezni a hangsúlyt, gyermek-központú(bb) módszereket választani, de úgy érzem, ilyen téren elég nehezen változik a pedagógusok szemlélete. (Persze azért - hála Istennek! - nagyon sokan változtatnak, de talán még mindig ők vannak kevesebben. ) Miben látod ennek okát? A. : Hiába szólnak a kutatási eredmények négy évtizede a kooperatív tanulásszervezés mellett, ez a megközelítés az Egyesült Államokban sem terjedt el. Az okokat döntően abban látom, hogy a pedagógusok nem hisznek önmagukban és a gyerekekben. Azok az öröklött társadalmi szerepek, pedagógiai tanulásszervezési gyakorlatok, amelyek az iskolai szocializációt meghatározzák, amelyek keretében szinte mindannyian felnőttünk, olyan erősen rögzítik az iskolai gyakorlat kereteit - függetlenül attól, hogy személyesen ki mennyire tapasztalta meg annak eredménytelenségét és káros pszichikai hatásait -, hogy nehéz áttörni ezeket a falakat a mindennapi gyakorlatban.