Valami mégis afelé billenti a mérleget, hogy Klárának lehetett mestervizsgája, de legalábbis manuális képzettsége, ez pedig az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában felfedezett személyi törzslap, {20} amelyen a szakképzettségénél szabónő szerepel, és amiből kiderül, hogy 1952 decemberétől 1954. október 20-ig, a törzslap kiállításáig Rotschild Klára az ÁTEX-nél (Állami Textilkereskedelmi Vállalat) dolgozott. Szintén ebből az iratból derül ki, hogy két polgárit végzett, ami ma hat általánosnak felel meg. Azaz nem volt túliskolázott, alapvetően a szakmára készítették fel a szülők. Az új szalon megnyitójáról, ami az édesanya 1930-as halála után ismét két Rotschild-szalon versengését ígérte, a Színházi Élet 1934. márciusi száma tudósít. A cikk szerint a harmincnyolc modellt felvonultató divatbemutatón a párizsi nagy házak válogatott darabjait és a hosszú ideig a francia fővárosban élő Mátyási Annie direktrisz{21} saját tervezésű ruháit kínálták kifejezetten olcsó áron. {22} Guthy Böske, a lap nagynevű és állandó tudósítója ekképpen méltatta a szalon első kínálatát: "Egy új szalon kollekcióját láttam.
Szakértők szerint az elmúlt héten a legnagyobb kézitusák színhelye volt minden pesti szalón, egyebet se lehetett hallani, nagyságos asszonyom, nem lehet, egy kis belátást kérek, méltóságos asszonyom, mit csináljak, szét nem téphetem magam. "{18} A cikk egyrészt szemléletes leírást ad a szalontulajdonos Ábrahám és a szalon legjobb dolgozójának lassan "bimbózó" kapcsolatáról, másrészt ebből a hosszabb részletből jól kirajzolódnak a korabeli szalonok színfalai mögött játszódó küzdelmek, hogy a fényes divattermek még tündöklőbb vevőköre milyen áron jutott hozzá a párizsi ruhakölteményeihez. Mindez éppen szegény Paula, a második feleség tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála kapcsán kerül a napvilágra, de erről majd később. ROTSCHILD KLÁRA SZÍNRE LÉPÉSE A divat majdani nagyasszonyának ifjúkoráról nem szólnak fennmaradt történetek és dokumentumok. Rotschild Klára 1934-es önállósodása, a Deák tér 3. mezzaninján, azaz félemeletén berendezett műhely már kezdettől komoly versenytársat sejtetett az édesapának.
Ha egy jelentősebb diplomácia küldöttség érkezett hozzánk, a "ladyprogram" része volt, hogy a feleség ellátogatott az ő szalonjába, Tito marsall feleségének pedig el sem kellett fáradnia hozzá az éppen aktuális ruhájáért, hiszen saját próbababája volt, amelyhez levették a méreteit, és ennek segítségével készültek az öltözékek, amelyeket természetesen le is szállítottak a kedves vendégnek. Rengeteg legenda kering a szalonról és a vezetőjéről, megtudhatjuk a könyvből, hogy melyek igazak és melyek nem, és megismerhetjük ennek a különleges asszonynak a nem mindennapi élettörténetét is. Érdekes olvasmány. Vajon hogyan lehetett a "vörös divatdiktátor" az az asszony, aki Horthy menyének készítette az esküvői ruháját egykoron? Nos, a válasz meglepően egyszerű: minden politikusnak van felesége, az pedig szereti a divatot. Rotschild Klára neve pedig már fogalom volt a háború előtt is és az maradt a szocializmusban is, mert el tudta hitetni mindenkivel, hogy az ő szalonjába járni valódi kiváltság.
Miután ismeretlen körülmények között és helyen beleszeretett a Vas megyei Nagyzsennyéről származó, nála öt évvel fiatalabb Spirer (Spierer, Stirer) Reginába, aki vele együtt a szabószakmában jeleskedett, 1897. augusztus 19-én érzelmeik megpecsételéseként összeházasodtak. Ekkor már Budapesten éltek mindketten, Regina a hatodik kerületben, a Szerecsen utca 19. -ben (ma Nagymező utca), Ábrahám pedig – aki a házassági anyakönyv, de több lakcímjegyzék szerint is a polgári életben az Adolf nevet használta – a hetedik kerületben, a Wesselényi utca 37. szám alatt lakott. Ábrahámot 1912 végén honosították, ekkor vált budapesti illetőségű magyar állampolgárrá. {11} Hogy mikor, hol éltek, hol folytatták a mesterségüket, azért érdekes számunkra, mert a Rotschild Klárával kapcsolatosan fennmaradt, sok esetben általa terjesztett legendák közül az egyik az a szállóigévé vált mondása, hogy ő végtére is a szabászasztalon született. Kezdetben magam is átvitt értelemben gondoltam igaznak ezt a mondatot, ahogyan általában mindenki, divattörténeti kutatásaim során viszont elbizonytalanodtam: lehet, hogy a kijelentés szó szerint is megállja a helyét?