- fordulok felé falfehér arccal. Remegni kezd a gyomrom, és minden forog velem. Basszus! Mindjárt rosszul leszek. Nem! Nem lehetek rosszul! Nem most! Tarts ki, Grey! Nyelek egyet, és kérdőn nézek rá. - Ez csak egy kérdés volt, amire nem válaszoltál - futnak össze a ráncok Christian homlokán. - Erre nem tudok mit válaszolni. Jó éjszakát, Christi-an! - sietek ki a szobából, le a lépcsőn, egyenesen a kanapémhoz, bebújok a takaróm alá, és rossz szájízzel végre nehezen elalszok. Fogalmam sincs, hány óra lehet, Még sötét van, ami-kor kinyitom a szemem, és álmosan magam elé pislo-gok. Hol vagyok? Ja, a nappaliban. Hírtelen valami két-ségbeesett kialtás töri meg a csendet. A vérem megfagy, ahogy a levegőbe hasít a hang. Mi a...? Christian! Jaj ne! Lidérces álmai vannak. Ne! Ne! Mint egy őrült, ledobom magamról a takarót, és rohanok fel a lépcsőn, a hálószoba felé. Amikor benyitok, Christian még mindig forgolódik, és szívbe markolóan kiabál. Odasietek hoz-zá, és rázni kezdem. - Christian, ébredj!
Gyors léptekkel sietek fel a lépcsőn, egyenesen be a há-lószobánkba, és teljes erőmből becsapom magam mö-gött az ajtót. Azt hiszem ezt Christian megérti. Ha van valami amit megért, akkor az a düh. Az ágyra rogyok, és elengedem magam, az egyik párnába zokogok, majd mély álomba szenderülök. Puha ajkak súrolják a halántékom, és valaki simogat. Valaki a hátamat simogatja. Máris éber vagyok, és riadtan kapom fel a fejemet. Christian fekszik mellet-tem, szürke szemieben aggodalom ül. - Ne! Ne érj hozzám - húzódok el tőle szipogva. Christian nem tűnik meglepettnek, sőt, szinte számított a reakciómra. Felpattanok az ágyról, és összeszedem a párnámat, a takarómmal együtt. - Kérlek, had magyarázzam meg - könyörög fájdal-masan Christian, és ülő helyzetbe kínlódja magát. Szemiben félelem ül, és még valami sötét, amit nem tu-dok pontosan meghatározni. - Nem. Ezen nincs mit megmagyarázni, Christian. - rázom meg a fejem, és lekűzdöm a rám törő sírhatnékot. - Meg kell hallgatnod - áll fel az gyról, és szemeivel kétségbeesetten fürkészi az arcomat.
Seattle utcáit figyelem, és próbálom kiverni a fejemből a képet, amelyen Christian és Andrea csókolózik. Amint megérkezünk a házunk elé, kipattanok a kocsi-ból, és becsapom magam mögött az ajtót, nem törődve azzal, hogy ki jön utánnam. Szinte feltépem a bejárati ajtót, ledobom mellé a táskám és zokogva esek a pad-lóra. Sosem éreztem mmég magam ennyire nyomorul-tan. Az életem romokba hever, és ez nem pont egy olyan probléma, amit csak úgy beseperhetünk a szőnyeg alá. Mi lesz, ha Christian meglát így? Nem érdekel. Had bűnhődjön csak. Ha úgysem szeret, nem mindegy, hogy nézek ki, és milyen állapotban vagyok? - törlöm meg kézfejemmel az orromat. - Ana! - rohan oda mellém, Christian, amint megpil-lant, és letérdel velem szembe - Ne sírj! Kérlek! - Hagyj békén! - lököm el magam mellől - Egyedül akarok lenni - szipogom, mire elenged, és az államnál fogva hátra biccenti a fejemet, hogy kénytelen vagyok a a szemébe nézni. Szürke szemeiben agodalom csillog, és az én szemem-ben kutakodik. Mit keres?
Egyszerűen megörjít a gondolat, hogy Chris-tian mást szeret. Gyorsan kiverem a fejemből a gondola-tot, és benyitok a jó öreg irodámba. Te jó ég! Ez az én irodám? Eltévedtem? Mi a csuda történt itt? Minden új, más színű és modern. A szám elé kapom a kezemet, és könnyek szöknek a szemembe. De hiszen ez gyönyörű. Christian nem felejtette el a felújítást. De hogyan...? Az íróasztalom falábakon áll, és üveg csillog a tetején. Elegáns, fekete bőr forgószéket kaptam, mint egy igaz-gató. A falak türkiz kékben pompáznak, egy egy csík-ban függőlegesen, minden falot korallmintás tapéta fed. Az asztalomról eltűntek az iratok. Mind szépen be van sorolva egy emeletes irattartó egy-egy polcára az aszta-lon. Az aztalon áll a nászutas képeink egyike, gyönyörű, ezüst keretben, a tollaim rendbe rakva, és a MacBook-om is itt vár. Közelebb sétálok, és leteszem az otthonról hozott munkáimat az asztalra, amikor egy cédulát pil-lantok meg a Mac tetején, kézírással. Az én imádott feleségemnek! Christian A könnyeim csorognak, és forrón égetik az arcomat.