Ez magyarázza ezeknek az embereknek elmélyült, bölcs nyugalmát, magabiztos tapasztaltságát, ami forradalmi hittel és lobogó 237lelkesedéssel párosul. Árad egész lényükből a gondolat: minket, akik a nép sűrűjéből, a társadalom mélységeiből jövünk, akik felszabadítottuk roppant hazánkat a belső és külső urak rabsága alól, akik ismerjük a leggonoszabb ellenséget, akik szétvertük a milliárdos amerikai fegyverzetbe öltözött népelnyomókat és cinkosaikat, minket nem győzhet többé le semmiféle hatalom. Ezeknek a tiszteknek, tábornokoknak múltja, eredete magyarázza azt a szavakkal alig kifejezhető viszonyt, ami a kínai hadseregben harcosok és parancsnokok között kialakult. Emlékszem, Jao Cin Szian kínai önkéntesnek, az augusztusi amerikai-liszinmanista merénylet áldozatának temetése után, Hszie Fang tábornokkal meglátogattuk annak az egységnek a hadiszállását, amelyhez Jao tartozott. Hszie tábornok a maga, s a fegyverszüneti küldöttség részvétét tolmácsolta. Együtt üldögéltünk az egyszerű ház udvarán.
És ez méginkább bújtotta őket arra, hogy a tárgyalások helyett ismét a katonai döntéssel próbálkozzanak. Új offenzívát indítani, és ugyanakkor naponta a fegyverszünetről tárgyalni az ellenséggel – lehetetlen. Ez volt a másik oka annak, amiért a keszoni tárgyalásokat meg kellett szakítani. Az amerikaiak nem merték a felelősséget vállalni a világ előtt azért, hogy felborítsák a tárgyalóasztalt. Ki akarták provokálni, hogy a koreaiak-kínaiak tegyék ezt. Először azzal próbálkoztak, hogy szétlőtték a koreai-kínai küldöttség fehérzászlós autóját. A koreaiak-kínaiak "csak" tiltakoztak. Ekkor liszinmanista erőket küldtek a semleges övezetbe, és megöltek egy kínai katonát. A koreaiak-kínaiak tiltakoztak, de még mindig nem szakították meg a tárgyalásokat. Az amerikaiak úgy gondolták: "Egy egyszerű katona megölése nem elég. Ha legyilkoljuk a küldöttséget, sötétben, orvul, akkor csak kihozzuk a sodrukból a kommunistákat. " Augusztus 22-én délelőtt egy alacsonyan szálló repülőgéppel felderítették a terepet, és este ledobták a bombákat.