De még odáig rozzant gát vezet be; Magyar mac-ádám munka: sár saron. Kerék agyig, lovuk csülkig sülyed be, S az éj meg oly sötét, mint a korom. Unott álom jön a fáradt szemekbe: De jó a sors, segít a vándoron, S hogy felfrissítse őket egy kicsit. Bedönti egy árokba a kocsit. A sár megóvj a testök lágy kebellel, Csontjuk se tört, habár itt-ott sajog; S bévonva csokoládészínű lepellel, Tovább haladnak a gáton gyalog; A pesti kis cipő a híg mederrel Cuppanva, csókot váltva, társalog; S legyőzve egy kuvasz-had támadását. Elérik végre így nénjök lakását. Már alszik a háznép. Sok döngetésre Kidugja egy szolgáló végre orrát, S rátartva lámpását egy deszkarésre, Kinéz: "Ni, Jézus, a szemem ha jól lát, A pesti téns uram... Hé, Borcsa, Perzse! "... És felzavar gazdát, szakácsnét, szolgát, Tesz, vesz, szalad, fejét is majd elejti. - De a kaput kinyitni elfelejti. A gazda is kel, és pipára gyujtván, Kényelmesen szétnéz: "No, hát ki jött? " Így végre a vendégek is bejutván, Lőn köz-sopánkodás a baj fölött; Etelkét nénje pelyhes ágyba dugván, Majd megfulasztja a dunyhák között: "Galambom!
Fekete létől iszik egy holt madár, nyoma is fekete, ha fehér mezőn jár. Mi az? (toll) Fehér mezőn kacskaringós barázdákat szántok, s ha nem kellek, egy házacska sötétjébe zártok. Húsból lettem, hús nem vagyok, Fehér földön táncolgatok, urak előtt kedves vagyok, sok hamisságot csinálok, de az oka egynek sem vagyok. (írótoll) Keze nincs, mégis fog, lába nincs, mégis jár, minden percben meg-megáll: egy-egy cseppet iddogál. Ha megmondod mi lehet, a kezedbe veheted. Mi az? (tollszár) Lúd szántja, ember hajtja, Fehér földje, fekete a magja, Gonddal vetik be. Mi az? (írás) Nyelve nincs, de mindenről szól. Mi az? (könyv) Beszélni nem tud, olvasni nem tud, mégis tőle tanulunk. Fehér földje, fekete magja, gonddal vetik be. Kézzel vetegetik, szájjal aratgatják. Élettelen élőt tanít. Mi az? Van szavam, de nincsen hangom, nem aluszom, nem eszem, bármikor, ha kedved tartja, jól mulathatsz énvelem. Mi a nevem? Ma már minden ember tudja, hogy a tudást abból kapja. Nem fa, mégis sok a levele. Ütnek, vernek, mégsem sírok, negyven lábbal táncolok.
A mű bevezetője a természettudós és a társadalomtudós összefonódó érdeklődésének foglalata. Címe, A magyar szellem biológiai hajlandóságáról, a mai olvasó számára idegenül hat, de már a Beköszöntő szó-ból kiderül, és amint olvasni kezdjük, hamarosan még inkább megvilágosodik Herman szóhasználatának mai jelentése: hogy a magyar nép közel áll a természethez. Herman már az első sorokban siet közölni, hogy a magyar nemzet karakterének ismeretéhez kíván új vonások föltárásával hozzájárulni. Mielőtt azonban tárgyválasztását végleg megindokolná, előad néhány gondolatot, melyek munkásságára nagy befolyással voltak. Idézi Darwin "alkalmazkodási tan"-át, amit ma inkább a kiválasztódás elmélete néven ismerünk. Herman híve volt annak a tévedésnek, amelyet különben nem egy kortársa vallott, hogy a darwini evolúciós elmélet nemcsak az élő természetre, hanem az emberi társadalomra is érvényes. Ebbe az irányba befolyásolta az is, hogy Buckle angol történettudóst tévesen értelmezve nem látott lényeges különbséget a természet és a társadalom életműködése között.