De még inkább a majdani tiszta évek számára akar hevenyészett dokumentumokat adni e pár sor írás, amit most halotti virág gyanánt tesz le hajdani küzdőtársa és barátja októberi sírjára a Nyugat. Pályájának grafikonja szokatlan lázvonalat mutat. Magasan kezdődik, hirtelen lezuhan egy szomorú és öregítő gyermekkor keserves szintjére, alig-alig emelkedik valamelyest a meglett férfikorig, akkor egyetlen lendülettel magasra szökken, boldog és nemes fénnyel ragyog és már meg is szakad. Magasán alig is áll egy pár hónapig. Rajzoljuk le olyannak, amilyen gyanánt ez időben járkált rettentő korának társai között. Magas, termetes férfi, válla, mellkasa dagadoz. Járása lassú, táblabírásan méltóságos, de nyugalmából süt az aktív erő. Olyan férfiak járása ez, akik igen nagy testi erővel és önmaguknak erős tudatával rendelkeznek. Ruhája szándékosan régimódi szabású, apró részletei éveken át sohasem változtak: fekete, sötétkék vagy sötétszürke zakóját, csíkos sötét nadrágját szigorúan maga rajzolta a szabónak.
Ez azonban nem következett be, a túl hosszúra nyúló folytatásokat azok is abbahagyták, akik elkezdték; az ilyen regényekre rendszerint azt mondja az olvasó, hogy szép, szép, de kényelmesebb lesz könyv alakban elolvasni. Emellett hellyel-közzel nyilvánosságra hozta Kolozsváron és Nagyváradon írt novelláit, írt újakat is, és a hirtelen nagy siker helyett kínos lassúsággal érvényesülő csekély kis házi hírnevet szerzett velük. Pedig ez a könyv, amely tíz esztendővel ennek előtte íródott, tíz évvel előbb hangos harangszóval zengett olyan dolgokat, amiket csak ma hallanak a fülek. A regény hőse ároktői és sugatagi Kender Pál, vagyis maga Török Gyula, aki huszonnégy esztendős korában már egy évtizednyi keserves, irgalmatlan munka fáradtságát érezte a velejében és meredt keserűséggel bámult maga elé, megtorpanva a további gályarabság sötétlő feladatától, amely nem ígért egyebet a meztelen megélhetés kutyakoncánál, mígnem dög gyanánt a földbe kaparják majd a ragyogó ősök fáradt, szőke ivadékát.
Legjobb barátai jórészt zsidók voltak. És kétségtelen, hogy az ilyen antiszemitizmust minden jóérzésű ember, akár keresztény, akár zsidó, örömmel aláírja. A hatévi szakadatlan küszködés végre győzelemre vezetett. Akkoriban keresett lámpával új tehetségeket az újonnan született és jó lendülettel induló Táltos-kiadóvállalat, amelynek vezetője, Farkas László, kivált a pregnánsan magyar levegőjű dolgokat kereste. Petheő Sándor, az Élet szerkesztője, felhívta a figyelmét egy Török Gyula nevű hírlapíróra, aki már évek óta futkos egy regényével és nem talál kiadót. A találkozás megtörtént, és a Táltos elolvasta mind a két regényt, mert akkor már a Zöldköves gyűrű is megvolt. Egy-kettőre megcsinálták a szerződést, amely Török minden szépirodalmi művének kiadási jogát öt esztendőre a Táltosnak kötötte le, kivéve egy kötetre való novellát, amely már Légrádyéknál alkudott meg kiadásra, továbbá minden évben egy könyvet, amit a Franklinnak tartott fenn. Ezzel a két kiadócéggel is régóta kísérletezett, és most csőstül hullt reá az áldás.
Furcsán fogta a tollat, mint ahogy a kínai tus-íródiákot képzeli az ember, és emésztő fáradsággal rótta egymás mellé a vonalakat. Ez nagyon zavarta, mert nem követhette a gondolatai szó-rakásának keserves küzdelmét. Fájdalmas volt nézni, hogyan szenved, mikor ír. Tépte, erőltette, gyötörte magát, javított, törölt, visszajavított, verejtékezett; a kész kéziratában több volt a törlés, mint a szöveg, az írástól halálosan elfáradt. És a nagy gyötrődés még csak most kezdődött: jó-e, amit csinál? A vidéki rutinos hírlapirodalom valóságos zsonglőrjeit látta maga körül, Kolozsváron akkoriban elsőrendű újságíró-gárda dolgozott, a fiúk félvállról, hanyagul ültek neki egy-egy cikknek, és ami rohanó könnyedséggel folyt a tollukból, az a papírra formásan, folyékonyan, kereken került. A mások stílus-könnyedségének láttára kétségei támadtak: lehet-e valaha jó író ő, akinek olyan véres izzadságba kerül minden mondat megkovácsolása? Akkor még nem tudta, hogy Flaubert, Schiller és még a nagyok egész serege így dolgozott, sőt Chateaubriand tizenhétszer írta át az Atalát.
Később kiderül, milyen fontos volt Törökre a hatása ennek a zseniális és minden társadalmi korlát nélkül tomboló embernek. A barátok mellett pajtások is akadtak: Szabó Gyula ősi orvos-szigorló, a később Ambrus Balázs néven verselő Hermann Károly medikus, továbbá leveldi Kozma Béla, Király István, Harsányi Ferenc filozopterek nevét jegyzem fel az irodalomtörténet számára; mindezek egy-egy színnel, emlékkel, emberi vonással mind ott szerepelnek a Török írásaiban. A vehemens nekifeszüléssel kezdett munka azonban nem ment. Sok minden állott útjába. Először is az, hogy a tantervet hordozta a háta mögött. A filozófiai fakultás gimnáziális múltat tételez fel. Töröknek sok baja volt azzal, hogy nem tanult nyolc évig latinul és négy évig görögül. Az egyetemi oktatást nem tudta pontosan követni és ez sok bosszúságot okozott neki. Aztán meg tanári részről sem azt kapta, amit várt: ő úgy ült be a padba, hogy kitűnő tudósok szabad fiatalembereknek lebilincselően érdekes előadásokat fognak tartani. Ehelyett a leckeórákon nem igen kapott egyebet, mint annak a tankönyvnek vagy jegyzetnek száraz recitálását, amely úgyis előtte feküdt.
Mindennek a vége az lett, hogy az egyetemre nem szánt több időt, mint amennyi a kollokviumok magoló mesterségéhez szükséges volt és inkább átengedte magát elméje természetes ösztöneinek. A kenyérkereset, a családi felelősség becsületes tudata elnyomták benne ezeket az ösztönöket eddigelé, bizonyos bűntudattal áldozott a passzióinak. De most a dolgok úgy adódtak, hogy az egyetemben való csalódás egyre jobban e passziók karjába kergette. Török Gyula nem író akart lenni először, hanem festő, mint Keller Gottfried vagy Thackeray. A vérében megvolt mind a két mesterség. Az íráshoz anyja révén lehetett köze: anyai nagybátyja, Koncz Ákos, akit nagyon szeretett, íróember volt, debreceni levéltáros korában sok szelíd, zamatos hangú novellát írt a Magyarországba. A piktúra iránt pedig az apai vér érdeklődött benne. Bátyja, Török György, festő is lett. (Most Aradon senyved, arcképeket nagyít, pedig ha feljöhetne és dolgozhatna, a legelsők között lehetne a helye, mert eredeti és mély tehetség. ) Gyula is rajzolt, még pedig nagyon érdekesen.