Az már sokkal nehezebben érthető, hogy valaki azért "adja le" az addig hűséges társként viselkedő kutyáját, mert gyereke születik ("és a védőnő azt mondta, nem maradhat az állat"), vagy épp új helyre költözik, ahol macerás lenne a kutyatartás, esetleg a szomszéd panaszkodik az ugatás miatt. A "fél tőle a gyerek/nagymama" is gyakran hangzik el, és akármilyen döbbenetes is, a "nincs rá elég idő" is rendszeresen felmerül. Aki ellenben örökbe fogadna, igen világos elvárásokkal érkezik: a leendő kutya lehetőleg legyen kölyök, legyen kis termetű, már szobatiszta, ne rágjon meg semmit, ne ugasson és legyen nyugodt. Aha, köszi. Összességében tehát a magyar ember roppant tudatos az elvárásokat illetően, ám a kutyanevelés és a kutyatartás hosszú távú tervezése meg mindig nem az erősségünk. Macskaland Macskafronton hasonló a helyzet karantén idején, mint a kutyáknál, ám az is igaz, hogy itt ez az időszak a tavaszi kölykedzéssel esik egybe, ami eleve nagyüzem a macskamentőknél. Mivel a cicák egészen más viselkedésű és igényű állatok, a mentett egyedek legnagyobb része ideiglenes befogadóknál dekkol, amíg meg nem találják számára az álomgazdit.