Európa legégetőbb problémájáról, az egyre beláthatatlanabbá váló migrációs hullámokról szól a Gerilla című könyv, amely már a megjelenés hetében az eladási sikerlisták élére került. Már a megjelenése hetében az eladási sikerlisták élén debütált a francia újságíró, Laurent Obertone Gerilla című könyve, amely egy társadalmi sci-fi Franciaország elképzelt végnapjairól. Hátborzongató korjelentés ez Európa legégetőbb problémájáról, a mind beláthatatlanabbá váló bevándorlási hullámokról. A könyvet magyar nyelven kiadó Kárpátia Stúdió közleménye alapján a legnagyobb internetes kereskedő cég Politika és Történelem kategóriájában is első helyen van, az összetett sikerlistán pedig a második helyet foglalja el. "Hasonló híreket kaptunk más kereskedőktől is. Például a Magyar Menedék könyvesbolt egyedüli boltként csak kedden 300 példányt értékesített" – írta a kiadó a közleményben, amiből az is kiderült, hogy már utánnyomást rendeltek, és igyekeznek rövid időn belül minden olvasói igényt kielégírrás: Franciaország végnapjai A Gerilla műfaja szerint társadalmi sci-fi, keserű, rémisztő disztópia.
Valójában azonban hátborzongató korjelentés. Nagyon is a máról szól, Európa legégetőbb problémájáról, a mind beláthatatlanabbá váló bevándorlási hullámokról, a migrációról, és annak várható következményeiről. Három nap krónikáját olvashatjuk ebben a sodró lendületű regényben. Szikár, száraz stílusban megírt, mégis torokszorítóan élethű részletek során követhetjük figyelemmel Franciaország közeljövőben prognosztizált utolsó három napját. A "díszletek" ismerősek lehetnek napjaink híradásaiból is: muszlim bevándorlók által ellepett külső városnegyedek, elégedetlen tömegek, terroristák, az iszlám mindenhatóságában hívő, az őslakos európaiakban elpusztítandó ősellenséget látó bevándorlók felkelésének lehetünk tanúi. A konfliktust egy sarokba szorított rendőr robbantja ki, aki kénytelen az egyik párizsi no-go zónába behatolni. Mivel a muszlim fiatalok az életét fenyegetik, a fegyverét használja. A balliberális tömegmédia egyértelműen rendőri túlkapásról beszél, a szélsőjobb provokációjáról, a fasizmus ébredéséről.
Vajon képes lenne a megújulásra az USA?
Nem sietnek, hiszen mindenből hasznot húznak a pozíciójukból kifolyóan. Úgy gondolják, ha baj van, elmennek valahová máshová, hiszen van pénzük. Nem ugyanúgy éreznek a hazájukkal szemben, mint mások, mint az átlagember. – Önről olvasva, olyan vélemények vannak a francia lapokban, hogy a szélsőjobb embere, ezzel szemben a könyvét olvasva azt látom, hogy keményen kritizálja a jobb- és a baloldalt és a szélsőségeket egyaránt. – Igen a könyvben az szerepel, hogy mindenki hibás, hogy idáig eljutottunk. A franciák szeretnek panaszkodni, de nem tesznek semmit. Hibás Macron elnök, hibásak a passzív emberek is. De a következő évek nagyon fontosak lesznek, ha nem teszünk semmit, elveszünk. Franciaország nem lesz többé Franciaország. Már így is sokan hagyják el a nagyvárosokat, sőt hazánkat. Korábban ez elképzelhetetlen volt. Őszintén nem tudjuk, hogy ilyen helyzetből fel lehet-e állni. – Vannak olyan franciák, akik menekülnek saját hazájukból. Ez igaz? – Igen, sajnos azt kell mondanom, hogy az Exodus korát éljük.
A brutális jelenetek felidézik a második világháborús népirtást, napjaink repülőgépek, bevásárlóközpontok elleni, teherautós, késes merényleteit (a minap is volt kettő), a halott kisgyerek képével való manipulációt, de még az olaszliszkai lincselést (106) is. A brutális sorok között olykor felvillan az irónia: pl. Merkel tér (175). Vagy: "Ezek átváltottak a Heil Hitler-ről a Refugees Welcome-ra. " (408) Már nem ironikusan: "Németország olyan gyorsan adta fel magát, ahogyan csak tudta, hogy megbűnhődjön a soha el nem évülő démonjaiért" (229). Korunk gyorskultúrájához illeszkedik a regény: nem árnyal, nem filozofál, csak nyersen arcunkba vágja – ez van, ez lehet. Több szálon fut, ezeket a szerző a végén igyekszik összefogni, de nem nagyon sikerül. Nincs kibontakozás, remény se nagyon látszik. Fejbe ver. Ha vannak érzelmeink, nem lehet letenni, s utána fájni fog a fejünk. Azért is, mert a végén minden szertefut, mint egy valódi összeomlásban; nincs kapaszkodó; mi pedig még mindig (emberek lévén, mindhiába? )
Az említett szétbomlás persze nem teljes Obertone-nál sem. Talán még az előtörténetnél is izgalmasabb lehetne egy harmadik, eddig szintén meg nem született kötet. Arról szólhatna, amit a második kötet csak felvillant, hogy tudniillik végül hogyan sikerül az államnak a nagy közös trauma után ismét stabilizálnia magát, s egyben új, évtizedekig érvényes, s mindenkit egyformán érintő, közös politikai mítoszokat építenie. A végső üzenet olyan, hogy azzal nehéz bárkinek is vitatkozni. Pontosabban: nem lehet vele nem egyetérteni. Ha vannak is elégedetlenségek és feszültségek a francia társadalomban, az Obertone-féle disztópiában bemutatott káosz a nap végén gyakorlatilag mindenkinek rossz: így tehát közös érdek a működő, a döntéseit kikényszeríteni képes, legitim állam. (Kiemelt kép: saját felvétel és szerkesztés. ) Comments comments
Két évnyi, szakszolgálatok tagjaitól, valamint terror- és katasztrófa-szakértőktől történő információgyűjtés után, az Utoya (a Breivik-ügy) és A francia mechanikus narancs oknyomozó művek szerzője egy nagy sikerű ultrarealista regénnyel jelent meg, mely egy polgárháború lüktető történetét mutatja be. Vissza Témakörök Szépirodalom > Regény, novella, elbeszélés > Az író származása szerint > Európa > Franciaország Szépirodalom > Regény, novella, elbeszélés > Tartalom szerint > Utópisztikus regények Szépirodalom > Regény, novella, elbeszélés > Tartalom szerint > Háborús történetek Szépirodalom > Regény, novella, elbeszélés > Tartalom szerint > Kor- és társadalomrajz Szépirodalom > Szórakoztató irodalom > Sci-fi > Utópisztikus Nincs megvásárolható példány A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Előjegyzem
a címe. Az fentiek mindegyikére igaz, hogy irodalmi szempontból egyáltalán nem valami nagy durranás, az élvezeti értéke azonban mégis magas. Nem, ne gondold, hogy csupán az ideológia miatt, bár nyilván benne van az is, hogy aki nem azon a metafizikai platformon áll, egészen biztosan egészen másképpen értékeli. E. R. Burroughs olvasóinak is kedvelnie kell a kalandregényeket, hogy a Tarzan-könyveket élvezni tudja. Mert irodalomnak annyira nem értékesek a majomember kalandjai. De mégis hihetetlenül élvezetesek. Arról nem is beszélve, illetve dehogyis nem, hogy Obertone-nak humora is van. A regény tehát politikai ponyvaregény. Illetve még regénynek is csak jóindulattal nevezhető. Nem csupán azért, mert voltaképpen puzzle-darabokról áll össze, hogyan is omlik össze egy nyugati ország, hogyan lesz semmivé minden, ami emberi, hogyan ér véresen, hihetetlen szenvedésekkel, kínokkal csúfos véget a civilizáció egyik országa, miként mos el mindent az állati brutalitás, a kizárólag a pillanatnyi ösztönöknek, érzelmeknek, indulatoknak engedelmeskedő embertelenség.