- Á, igen, Kaderin - fintorgott Rióra. - Féltékeny és csalódott vagyok, vámpír. Lehet, hogy késıbb sírni fogok. Sebastian érzékelte az istennı erejét meg változékonyságát, és amíg nem derül ki, hogy mi végre van ebben a világban, bölcsebbnek vélte, ha óvatosan halad elıre. - Nem akartam... senkit megsérteni. Az írnok megköszörülte a torkát, és mintha kínszenvedést okozna számára minden kiejtett szó, azt mondta: - Rióra istennı, kötelességemnek érzem kijelenteni, hogy vonzalma e férfiú iránt lehetséges. Bizton állíthatom, hogy Lady Kaderint megnyernie, tekintve a hölgy múltját, teljességgel lehetetlen. Rióra szeme elkerekedett, és józanul bólintott. - Igazad van. Azért hagyom meg az életedet... - Mi van Kaderin múltjával? - vágott közbe Sebastian. Rióra úgy meredt rá, mint egy rovarra, amit életében elıször lát, sıt, egészen közel hajolt a férfi arcához. - A szavamba vágtál. Nem tudom eldönteni, hogy lobogó lángon vagy lassú tőzön fızzelek-e meg. - Bocsáss meg, istennı - mondta Sebastian, de rendületlenül folytatta.
Úgy érezte, meghal, ha nem engedelmeskedik e vágynak... Hirtelen dörejre kapta fel a fejét, teste megfeszült. - Mi volt ez? A nı riadtan körülpillantott. - Mirıl beszélsz? - rivallt a vámpírra. - Te nem hallod? Még egy ilyen robaj, s összedıl a várkastély. El kell vinnie innen a lányt, akár a reggeli napvilágra is. Mindent elsöprı, ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy megvédelmezze. - Nem! - kerekedett el a döbbenettıl Kaderin szeme. - Az nem lehet! Óvatosan hátrálni kezdett a férfi elıl, mintha támadni készülı kígyó lenne. Újabb robbanás. Sebastian egyenesen a lány elé lépett, akinek kardja azonnal meglendült. Sebastian megragadta a csuklóját, de a valkőr tovább küzdött. Úristen, milyen erıs volt, de a férfi erısebbnek bizonyult, erısebbnek, mint valaha képzelte volna magáról. - Nem akarlak bántani - tépte ki a kardot a nı kezébıl, és az alacsony ágyhoz hajította. - Ne harcolj velem. Mindjárt beszakad a tetı... ; - Nem... nem! - bámult a valkőr elborzadva a férfi mellkasára... szívére.