Az indíték megalapozott. Ami a végrehajtást illeti. Jack Renauld Merlinville-ben volt azon az éjszakán. Elhallgatta ezt a tényt – ami a gyanút bizonyossággá változtatta. Aztán találtunk egy második áldozatot, akit ugyanazzal a tőrrel szúrtak le. Tudjuk, hogy a tőrt ellopták. Hastings kapitány igazolja az időpontot. Jack Renauld, megérkezvén Cherbourgból, volt az egyetlen személy, aki elvihette. A háztartás többi tagja nem jöhet számításba. – Ön téved – szakította félbe Poirot. – Van egy személy, aki elvihette a tőrt. – Monsieur Stonorra céloz? Monsieur Stonor a főbejárathoz érkezett, autón, ami egyenest Calais-ből szállította ide. Ah! Higgye el, mindent megvizsgáltam. Monsieur Jack Renauld vonattal érkezett. Egy óra telt el az érkezése és aközött, amikor megjelent a házban. Nyilván látta Hastings kapitányt és társnőjét, amint elhagyják a pajtát, akkor besurrant, magához vette a tőrt, leszúrta a bűntársát a pajtában… – Aki már halott volt! Giraud vállat vont. – Lehet, hogy nem vette észre.
Persze volt még számos pont az ügyben, amiben a rendőrség nem látott tisztán, de Poirot olyan meggyőzően magyarázta el a dolgokat, hogy a körülöttük támadt kétely fokozatosan elhalt. Röviddel azután, hogy visszatértünk Londonba, észrevettem, hogy egy csodás kis vadászkopó szobrocska díszeleg Poirot kandallópárkányán. Kérdő pillantásomra Poirot bólintott. – Mais oui! Megkaptam az ötszáz frankomat! Hát nem tüneményes fickó? Giraud-nak hívom! Néhány nap múlva Jack Renauld jött hozzánk látogatóba, arcán elszánt kifejezés ült. – Monsieur Poirot, búcsúzni jöttem. Elhajózom Dél-Amerikába, majdhogynem azonnal. Az apámnak óriási érdekeltségei vannak a tengerentúlon, és úgy gondolom, új életet kezdek odaát. – Egyedül megy, Monsieur Jack? – Anyám velem jön… és megtartom Stonort titkárként. Kedveli az isten háta mögötti helyeket. – Senki más nem tart önnel? Jack elpirult. – Hogy érti…? – Egy lány, aki hőn szereti önt… aki kész volt feláldozni önért az életét. 200 – Hogyan kérhetném meg rá? – motyogta a fiú.
Kölcsönös udvariaskodás közepette otthagytuk a társaságot, és Poirot-val elindultunk Merlinville-be, míg a többiek visszatértek a Villa Geneviève-be. – Bámulatos a francia rendőrség – jegyezte meg Poirot utánuk nézve. – Egészen rendkívüli, hogy bárki életéről rendelkeznek információval, a leghétköznapibb részletekig. Jóllehet csupán alig több mint hat hete volt itt, tökéletesen tájékozottak Monsieur Renauld ízlését, tevékenységét illetően, és rögvest szolgálnak adatokkal Madame Daubreuil bankszámlájáról, és hogy mekkora összegeket fizettek be rá az utóbbi időben! Kétségtelen, hogy az akta nagy találmány! Hát ez meg mi? – Éles fordulatot tett. Egy alak futott utánunk az utcán, kalap nélkül. Marthe Daubreuil volt az. – Bocsássanak meg – kiáltotta lélegzet után kapkodva, amint utolért bennünket. – Nem… nem kellene ezt tennem, tudom jól. Nem szabad elmondaniuk anyámnak. De igaz, amit az emberek beszélnek, hogy Monsieur Renauld a halála előtt idehívott egy detektívet… és maga az? – Igen, mademoiselle – felelt kedvesen Poirot.
Kérdések és válaszok Agatha Christie: Gyilkosság az Orient Expresszen c. regényéből, olvasónaplóhoz. Az író különlegessége, hogy a híres diszlexiások egyike. 🙂 A könyv letölthető itt. Hangoskönyvben pedig meghallgathatod itt. De ha egyikre sincs időd, akkor megnézheted itt filmen is. Kik igazoltak egymásnak alibit? GRETA OHLSSON és Mary Debenham HECTOR MACQUEEN és Arbuthnot ezredes EDWARD MASTERMAN és Antonio Foscarelli DRAGOMIROV HERCEGNÉ és komornája HILDEGARDE SCHMIDT A karakterek neve, származása, kora, foglalkozása, nyelvtudása szerint, ill. milyen kapcsolatban állt az Amstrong családdal? Ha nő: milyen színű a köntöse, ha férfi: dohányzik vagy pipázik-e? Ki melyik fülkében volt és ha a második osztályon utaztak kié melyik ágy volt? HUBBARDNÉ (CAROLINE MARTHA HUBBARD, aki valójában LINDA ARDEN) amerikai állampolgár, nyelvtudás: angol, színésznő, rózsaszínű és bíborszínű a köntöse, az Armstrong család tagja: Armstrong anyósa, 3-as fülke, 1. osztály. NATALJA DRAGOMIROV HERCEGNÉ honosított francia állampolgár, nyelvtudása: francia, angol, Armstrong feleségének keresztanyja, fekete a köntöse, 14-es fülke, 1. osztály.
Ez aljasság! – Aljasság? És akkor ehhez mit szól? – Előregörnyedt, megint letekerte a hajszálat, majd felmutatta. – Látja ezt, asszonyom? – A nő elé tartotta. – Megengedi, hogy összehasonlítsam, illik-e? Az asszony egy kiáltással hátrált, ajka elfehéredett. – Ez csalás, esküszöm. Semmit sem tudok a bűntényről… egyik bűntényről sem. Bárki állítja ezt, hazudik! Ah, mon Dieu31 most mit csináljak? – Nyugodjon meg, asszonyom – mondta hidegen Giraud. – Egyelőre még senki sem vádolta. De jobban tenné, ha válaszolna a kérdéseimre, lehetőleg hűhó nélkül. – Bármire, monsieur, amire akarja. – Nézze meg a halottat. Látta valaha ezt az embert? 31 Istenem 109 Közelebb hajolva, miközben egy kis szín már visszatért az arcába, Madame Daubreuil lenézett az áldozatra, nem minden kíváncsiság nélkül. Majd megrázta a fejét. – Nem ismerem ezt az embert. Lehetetlen volt kétségbe vonni a szavait, olyan természetesen ejtette ki őket. Giraud egy bólintással elbocsátotta a nőt. – Elengedi? – kérdeztem, lehalkítva a hangomat.
Lehetséges, hogy épp a hallban találom. Bementem, de a lánynak színét sem láttam. Egy ideig várakoztam, mígnem elfogyott a türelmem. Odaléptem a portáshoz, és öt frankot csúsztattam a kezébe. 101 – Egy hölgyre lennék kíváncsi, aki itt szállt meg. Egy ifjú angol hölgy, alacsony, sötét hajú. Nem vagyok biztos a nevét illetően. A férfi a fejét rázta, és láthatóan igyekezett elnyomni egy vigyort. – Ilyen hölgy, akit leírt, nem lakik itt. – De a hölgy azt mondta, itt száll meg. – A monsieur bizonyára téved… vagy ami valószínűbb, a hölgy tévedett, ami annál is valószínűbb, mivel egy másik úr már érdeklődött utána. – Hogyan? – kiáltottam megrökönyödve. – Úgy bizony, monsieur. Egy úriember, aki pontosan úgy írta le a hölgyet, mint ön. – Hogy nézett ki? – Egy alacsony úriember, jól öltözött, nagyon tiszta és ápolt, tömött bajusszal, igen különös formájú fejjel, a szeme pedig zöld. Poirot! Szóval ezért utasította vissza, hogy elkísérjem a pályaudvarra. Micsoda arcátlanság! Nem fogom megköszönni neki, hogy beleüti az orrát a dolgaimba.
6. A regény 1974-es filmváltozata óriási sikert aratott. A Sidney Lumet rendezte mozi abban az időben Nagy-Britannia legnagyobb bevételt hozó filmjének bizonyult. Számos díjra jelölték, amelyből sokat meg is kapott. Albert Finney-t például Oscar-díjra jelölték Poirot szerepéért, Ingrid Bergman pedig a harmadik Oscarját zsebelte be az alakításáért, Greta Ohlssen karakterének megformálásáért a legjobb mellékszereplőnek járó szobrot vitte haza abban az esztendőben. 7. Agatha Christie ugyan áldását adta erre a 70-es években készült filmre, de egy nagy problémája azért mégis akadt vele: szerinte Albert Finney orrseprője nem éppen "Anglia legfinomabb bajusza" volt, ahogy ő ezt a regényben leírta. 8. A királyi család is segített a film elkészítésében. Állítólag Lord Louis Mountbatten, az egyik producer apósa győzte meg végül az írónőt, hogy adja el a megfilmesítés jogát. A korona című sorozatban Lord Mountbattent Charles Dance, angol színész alakította, aki több Agatha Christie-filmben is szerepelt.
Megkötözte Madame Renauld-t, kipeckelte a száját, ám most nem követte el azt a hibát, mint huszonkét évvel ezelőtt, amikor a kötelek lazasága bűnrészesség gyanújába keverte a nőt; alaposan felkészítette lényegében ugyanabból a meséből, mint az előző esetnél, igyekezve ezzel is bizonyítani, hogy az agy öntudatlan is visszariad az eredeti gondolattól. Hideg az éjszaka, ezért az alsóneműjére felkap egy kabátot, azzal a szándékkal, hogy majd a halott emberre adja, és úgy teszi a sírba. Az ablakon át távozik, óvatosan elsimítva maga után a virágágyást, és ezzel megteremti maga ellen a legékesszólóbb bizonyítékot. Kimegy az elhagyatott golfpályára, és ásni kezd… És akkor… – Igen? – És akkor – Poirot súlyosan ejtette a szavakat – az igazságszolgáltatás, amely oly sokáig elkerülte, lesújt rá. Egy ismeretlen kéz hátba szúrja… Nos, Hastings, érti már, mire gondolok, amikor két bűntényt emlegetek. Az első bűntény, amelynek kinyomozásához Monsieur Renauld önteltségében a mi segítségünket kérte, megoldódott.