Orsi mellettem volt végig, mindennel ellátott amire szűkségem volt. Most az ő kezét gyötörtem agyon, férjemet csak a burokrepedés után, úgy másfél órával a baba világra jötte előtt hívta be (a dokit kicsit hamarabb). A vajúdás legalább annyira hosszú, fájdalmas és nehéz volt, mint az előző szülésemnél, a ctg végig a hasamon (ugyancsak a császármetszés miatt ez a protokoll). Változatlanul nem volt valami kényelmes eszköz. A kitolás előtt nem sokkal a doktor fogta, nehogy lecsússzon, és elveszítse a szívhangot, téves eredményt adva, nehogy a baba szívhangja eltérést mutasson a normálistól. Túlhordásról szó sem volt, tiszta volt a magzatvíz s ép a placenta, a picit egyből a hasamra tették. A köldökzsinórt csak később vágták el. Már nem emlékszem, hogy pontosan meddig voltunk együtt háborítatlanul a szülőszobán, de úgy gondolom, legalább háromnegyed órát. A doktor csak aztán jött be, s csak miután kivitték a babát, akkor varrta be a gátsebet. Miután lekerültem a kórterembe, teli voltam energiával.
Hogy miért is? Mert az egésztől beindulhat a szülés, leválhat a placenta, és akkor sürgősségi császározni kell, méghozzá azonnal. Mindezt jó volna legkésőbb a 37. héten meglépni, mert utána már késő. Jajj, de nem kell ám aggódni, mondta az egyébként nagyon kedves főorvosasszony, ezek csak a lehetséges mellékhatások, fel kell világosítania mindenről, ez a szabály. Valószínű egyébként, hogy nem is lesz ebből semmi, mert ha nem ideálisak a körülmények, még aznap megvizsgálnak úgyis, és lemondják. És akkor mi van, kérdeztem én naivan, hát akkor programcsászár, hangzott a válasz. Sírtam, mint a záporeső. Folyton csak arra gondoltam mikor romlott így el minden? Hívtam a férjem, aki addigra megírta a vizsgát, "Megyek érted, maradj ahol vagy! " hangzott a válasz. Végül összeszedtem magam, erre azért is volt szükség, mert elfogyott a zsepim, és azért sikerült, mert megettem egy csokit. Végül nagy levegőt vettem és felültem a biciklire, elindultam haza. (Csak egy kicsit hadd büszkélkedjek, majdnem a végéig kerékpároztam.
Ha a kismama ezzel a hozzáállással fogadja a fájdalmat, akkor már nem érdemes ellene feszülnie vagy távol tartania magát tőle, hanem jobb együttműködni vele. Amint beleengedi magát a fájdalomhullámba, elmélyül a szüléshez nélkülözhetetlen módosult tudatállapot és befelé figyelés, így nem csak a kontrakciók kellemetlenségeit, hanem a szülésben rejlő különleges erőket is megtapasztalhatja. A felkészülés fontos részét képezi a szülést kísérő segítőkkel való bizalmi kapcsolat kialakítása is. Lelki felkészülés a születésre: a baba felkészítése Ahogy a várandósság vége felé az anya és az apa is készül, hangolódik lelkileg a szülésre, úgy a baba is érzi, hogy változik a helyzete: kevesebb a helye, kevés a mozgáslehetősége. Érlelődik a változás. Szülőként segíthetünk a babának, hogy ő is felkészüljön erre a nagy útra. A várandósság vége felé (35-36. héttől) figyelhetünk egy kicsit többet a babára, és közben – azon a módon, ahogy egymással kapcsolatba szoktunk lépni – elmesélhetjük belső beszéd útján a születés mesét.