Boldog szülinapot, jaj de öreg vagy Letagadsz tizet és még így is sok marad Látod, megy az idő, nézd csak, még egy év Jaj, de nagyon öreg vagy Jönnek a húszévesek és Amit tudsz, az ide kevés Hello, érelmeszesedés Lesz itt még pár meglepetés Boldog szülinapot, érezd magad jól Nem lesz könnyű, de segít az alkohol Mindegy, érezd magad jól Buli helyett veszekedés Akadozik a reszelés Ünnep minden merevedés Nem megyünk el Nem marad itt senki Nem lesz olyan már Mint amilyen rég volt Szépen itt hagytál De miért pont London?
Ő szemiotikai értelemben azaz az idegen kultúra sajáttá tételének, honosításának állomásait és sajátosságait hangsúlyozva a teljes folyamatban öt szövegváltozatot különböztet meg: (1) az eredeti, idegen nyelvűt, (2) a lefordított drámaszöveget, (3) egy adott konkrét színház feltételeihez adaptált úgynevezett dramaturgiai szöveget, (4) a nyelviből multimediálissá vált színpadi szöveget, azaz az előadást és (5) a nézők által befogadottat. Ebben az összetett hermeneutikai folyamatban vannak monomediális (nyelvi) és plurimediális (színházi) szövegtípusok. Pavis az utóbbiakra, a színháziakra koncentrál. Ezekkel kapcsolatban vezeti be a test-szó, test-nyelv fogalmait, amelyeken a színész testén, testével megszólaló nyelvet érti, hiszen abban elválaszthatatlanul van együtt a nyelv a testi cselekvésekkel, a gesztussal, mimikával, térbeli mozgásokkal. Így a publikum a színházban ezzel a beszélő testtel találkozik. S itt szándékosan használom a publikum szót a néző helyett, mert ez utóbbi szóhasználat pontatlan és két szempontból is félrevezető: Egyrészt árulkodik kultúránk újkori, vizuális érzékelésre koncentráló jellegéről, pedig a befogadó a mai színházi gyakorlatban is minimálisan két érzékszervvel, a vizuálison kívül auditívan, vagyis nemcsak látó, hanem halló emberként is érzékeli-észleli a cselekvően beszélő, játszó testet.
Mivel a papír könnyű, azt hiszszük, hogy nem érezzük az írás súlyát, de a kinyomtatott írás olyan, mintha márványból lenne, és a színészen, aki szöveggel a kezében próbál, látom szegényen, hogy száz kilót cipel, és a törvény igájába görnyed. Hogy kérhetjük így tőle, hogy táncoljon? Nem szabad kiszolgáltatnunk magunkat az írott dolog idejének, ami végül is a tartam, az állandóság, szinte az örökkévalóság ideje, főleg akkor nem, mikor a jelent, a pillanatnyit, az órát idézzük meg. Egy színészből, aki szöveggel a kezében próbál, legyen az akár csak egy papírlap is, féken tartott, megzavart színész lesz, a keze le van fogva, szeme a szöveg foglya, tekintete szüntelenül visszatér hozzá, odaszögeződik. Követi a szöveget, szó szerint: a szöveg a vezetője, és amint a színész kicsit eltávolodik tőle, visszanyeri az önuralmát, kreatív, dolgozik, ha a lendületétől hajtva hirtelen kiabál vagy suttog, ha megfeledkezik a füzetről, a füzet emlékszik magára, emlékezteti a színészt a rendre, a színész nem tudja, hogy hol is tart, eltéved, megáll és újra a papírlap foglya lesz.
Mondhatom másképpen is. Azzal tisztában volt, hogy követik. Már bánta, hogy bemerészkedett, hogy nem maradt inkább kint az úton, ott, ahol az emberek sétálgatnak, beszélgetnek, fagylaltot nyalogatnak. Mert ha ott marad azon a sétányon, ott tetszeleg abban a feszes mezben, a futómozdulatokban, a mogyorószínű kötött nadrágban, és közben átható tekintettel kémleli a távolt, a sziget túlsó oldalát, a Dunát, mely locsogva úszik a medrében, akkor már csak a bámészkodók, az odamondogatók, a próbálkozók maradtak volna, mindazok, akik különféle jelekkel teszik próbára az ember idegrendszerét. Egy szó, mint száz, odabent a sűrűben, a fák között, az árnyékok és a pajkosan fel-felbukkanó fénysugarak szövevényében biztonságosabb volt, illetve lett volna, ha nem lett volna folyton az az érzése, hogy követik. Azt is gondolhatta, hogy leskelődnek rá, oldalról, felülről, alulról, villogó szemek kémlelik, és gazdáiknak átadva az információkat arra ösztökélik őket, hogy rávessék magukat. Ha nem is így, ilyen vadul, ilyen ostobán, de azért megtetézve szemtelenséggel az útját állják, eltorlaszolják előtte az ösvényt, az utat, melyet nemzedékek oly biztonsággal kitapostak.
A másik elvi kérdés a drámaszövegek fordításával kapcsolatos, a sokat vitatott újrafordítás kérdése, vagyis, hogy kelle, illetve szabad-e újrafordítani egyszer már jól lefordított drámákat? Különösen az irodalmi kánonban stabilizált szövegek (pl. Arany János vagy Vörösmarty Shakespeare-fordításai) megléte ellenére készülő újrafordítások váltanak ki heves vitákat. Pedig a színház médiuma felől jogosan tehető fel az újrafordítás szükségességének kérdése több okból is. Az egyik a drámaszöveg színházi formájával, annak szóbeli jellegével függ össze. Mivel a színházban a fentebb leírtak szerint a nyelv mindig konkrét, artikulált gesztikus nyelvként hangzik fel és ekként észlelhető vizuálisakusztikusan a hallgatóság részéről is, ez utóbbi saját kora élő, beszélt nyelvhasználata és a drámaszöveg nyelvi megformáltsága közötti különbségre törvényszerűen érzékenyebben reagál. A színház recepciós feltételeiből az is következik, hogy a nyelvi elemek csak egy pillanatra, megismételhetetlenül hangzanak el, ezért a színházban az azonnali érthetőség alapvető feltétel.
Hallani zsebtolvajok csuklóinak puha forgását És odábbról csámcsogását egy parasztnak, Aki szomszédja kaszálójából Épp most nyúz le egy jó darabot. Hallok mindent, aki hallgatok. Kolduscsontokban nyöszörög a szú, Körülszimatolnak asszonyok, De én nagyon messziről jöttem, Kiűlök szíves küszöböm elé És hallgatok.
Közbeékelődni, hangot kölcsönözni. Megtestesíteni. Más A színész a színpadra lépéstől kezdve egy másiknak a jele, még alig van jelen, de már utalás. A színházban a más van mindennek a helyén. Az egyik meghallásakor mindig elhallgat a másik. Az egyik emlékéből mindig születik egy másik. Ezt az emléket, ha közös, akár metaforának is hívhatjuk. Jegyzet Metaforák: vannak erősek, akik messziről jönnek, vannak gyengék, akik egészen közeliek. A színházban a realisták naivitása, hogy nem veszik észre: maga a realizmus mindig csak a valóság metaforája és nem imitációja, és még kevésbé maga a valóság. A színházban egy valódi ló egy ló metaforája. Az élő ló, ott a színpadon, nem egy ló: megjelenít egy lovat. Egy valódit. Ez a ló, a maga teljes jelenlétében azt mondja nekünk: emlék vagyok. Kintről: Színész az, aki azt mondja: A világ színe előtt kísérletet teszek arra (nem is remélve, hogy teljesen megvalósíthatom, mivel ez a művelet, természeténél fogva végtelen), hogy eltüntessem azt a közös tetoválást, ami az írás.
Egy jó webshopban elengedhetetlenek a megfelelően elkészített terméknevek és leírások, valamint a megfelelő hosszúságú kategórialeírások. Nem árt, ha a kereskedő saját blogot is indít: nem kell hatalmas mennyiségű szöveg, de valamit rendszeresen kommunikáljon. Az egész oldalon törekedjen a bizalomgerjesztő, nem teljesen sablonos küllemre, hogy meg tudja magát különböztetni a többi hasonló oldaltól. Legyen sok tartalmas, hasznos szöveg, amely különböző problémákra megoldásokat nyújt, hiszen a Google csak akkor tud egy oldalt rangsorolni, ha valós választ ad a keresési szándékra. Eleinte inkább a long tail kifejezésekre érdemes célozni, hiszen a rövidebb keresésekre nagy a verseny, de egy idő után "elhiszi" a Google, hogy érdemes minket azokra is rangsorolni, és komoly kulcsszavakat is meg lehet szerezni. Ezzel párhuzamosan a kezdetekkor mindenképp kötelező a Google Ads kampány is, hiszen a SEO nem egyik napról a másikra hoz eredményt, inkább hosszú távon fog megtérülni. (Támogatott tartalom) Buzás Attila Újságíró, e-kereskedelmi szakértő, a Kosárérték magazin főszerkesztője Kosárérték hírlevél Fontos, használható, eladást növelő tippek, trükkök, infók, tanulmányok, arcok.