Nők, akik mellett megélhető az a beavatás, melyet Szepsy István borász a következőképp fogalmaz meg: "Mindenkinek arra van a legnagyobb szüksége, és akkor tud a lelkéhez és magához az élethez legintenzívebben kapcsolódni, ha azért szeretik, amit valójában érez. Mindegy mi az. És félelem nélkül örömmel elmondhatja, amit talál magában. Ez a lényege minden beavatásnak. "[9] Nők, akik megbékéltek a múlandóság tényével, mert másban lelték meg hitüket, erejüket. Akik nem a következő utazásuk tervezgetése miatt aggodalmaskodtak, nem a szemöldökük kitetoválása miatt voltak a leginkább felspanolva, nem a drága kerámiatálakat, az üres formákat féltik, hogy össze ne törjenek. Nők, akik mellett a fiatal lányok elfelejtik az öregedéstől való félelmüket, mert látják abban az elérhető intenzitás, kiteljesedés lehetőségét. Nők, akik hangoltságuk, érzékenységük foka révén megértették a kairos-ban lévő bölcsességet. Amitől a nő a legjobban fél: öregnek és csúnyának lenni. Ha szép lenne, sohasem lehetne sem csúnya, sem öreg.
Márai Sándor szinte napra pontosan 374 évvel Giordano Bruno halála után, 1974 februárjában tett pontot az Erősítő című regény első teljes vázlatának végére ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között. (Márai Sándor: Eszter hagyatéka) Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más Márai Sándor - Magyar író idézet: Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek. Ne ingerelj panaszra vagy haragra, hangoskodóból halkíts hallgatagra. Ne legyek csacska fecskéhez hasonló, ritkán hallassam hangom, mint a holló. A közlékenység kútját tömd be bennem, karthauzi legyek a cella-csendben. Csak bukdácsoló patakok csevegnek, folyók a torkolatnál csendesednek volt, mint az ifjúság.
Ez utóbbi félreértett erőfeszítés a motivációs trénerek és a vállalati célkitűzések, vagyis az egó erőfeszítése. Ez a ciklusokat meg nem értő, természettől elkötődött, ritmustalan, életellenes lineáris haladás és birtoklás oltárán bármit feláldozó üres erőfeszítés. Ennek a munkának az eredménye nem több, mint egy szelfi, egy jó póz. Az a munka, amelyről Csontváry is beszél, túlmutat az emberen és mégis ettől lesz az ember valódi ember. Ennek a munkának az eredménye a nevezetes névtelenség, a tücsök-halhatatlanság. De hát manapság ki akar névtelen lenni ugye? Mi ez a munka pontosan? Ahogyan Hamvas az Eksztázisban írja, Patandzsali a Jóga-szútrákban a következő munkát javasolja: nem ártani, nem hazudni, nem lopni, élveknek ellenállni, nem gyűjteni, nem felhalmozni, birtoklásról lemondani. Az egyes vallásokban a böjt is ezeknek az embert tisztító gyakorlatoknak a köréhez tartozik, amelynek célja nem kizárólag a fizikai test tisztítása, de az önmegtartóztatás gyakorlása, az emberi jellem nemesítése.
Egyrészt azért nem, mert lehet, hogy nincs meg rá a kellő érzékenysége, fogékonysága. Említettem, hogy a nő biológiai természete közelebbi kapcsolatban áll a kairos-al, mint a férfié. A nő maga azonban saját biológiáján keresztül csak akkor talál utat a kairos-ba, ha nyitottsága megvan hozzá. Nagyon sok olyan férfit ismerek, akinek az érzékenysége a szellemi minőségre és a ciklusok megértésére össze sem vethető néhány nő érzékenységével, mert jóval meghaladják nőtársaik nyitottságát. Nem minden nő fér hozzá a kairos önátadásról szóló, igazságmegnyilvánító gyönyörű tanításához. Még akkor sem, ha szülnek, vagy vajúdnak. Nem gondolnak méhükre szakrális térként, és annak működésére beavató folyamatokként. Akkor sem, ha már édesanyák. Megfigyeléseim szerint ez az anyagba való túlbillent kapaszkodás eredménye. Ugyanez a helyzet az anyatermészettel. Itt van körülöttünk, benne élünk, ki többé, ki kevésbé, de azt figyeltem meg, hogy önmagában ez még semmit nem jelent. A természet körülöttünk egy áldomás, egy folyamatos emlékeztető az ember számára, hogy hova kellene újra-integrálnia magát, és annak megértésével, az azzal való együttműködéssel hogyan léphetne be a szellemmel magasan átitatott életbe.
Felszabadító érzés ez. "Susan Sarandon, 68"Megtanultam, hogy nem mások által kell definiálnom önmagamat. Az öregedés segített benne, hogy végre meghalljam a saját, belső hangomat. Olyan bölcs hang ez, mely tudja, mi a lényeg a világon, és ismeri a dolgok mozgatórugóját. "Jamie Lee Curtis, 56"Az 50. gyertya mérföldkőnek számít. Vannak, akik szerint 50 fölött olyan, mintha az embert kiraknák egy legelőre, igazán már senki sem törődik vele. Én ennek pont az ellentétét érzem. Aktívabb és élénkebb vagyok, mint valaha. Az ötvenes éveim a szabadságról szólnak. Végre felszabadultam. "Oprah Winfrey, 61"Az első 50 évemben tanultam meg, hogy ha képesek vagyunk a mélyére ásni azoknak a dolgoknak, amik fontosak számunkra, amelyek teljessé teszik az életünket, akkor félelem nélkül élhetünk. Bátran lélegzünk be mindent magunk körül, ezzel elnyerve a biztonság érzését – 50 fölött. Hiszen amíg lélegzünk, a szívünk is ver. "(M. F. ) A cikk forrása itt >>50 évesen eljön a lassítás idejeHa a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk!
t 1200 cikkben. 70. szám Rácz Géza: Észak, Nyugat, Dél, KELET Rácz Géza: KK. Könyv: Az igazi (Márai Sándor) 28214 De ez az állítás is ironikus, mert a regény, amelyet ír, maga is napló-formájú, igaz, hogy ez a regény-napló részben referenciális, részben viszont fiktív. A bemutatott írók egy része ugyanis a regényíró képzeletének szüleménye. De Vila-Matas konklúziója félreérthetetlen: a napló nem irodalom, a napló a Nem. Itt megtalálod Arany János összes versét összegyűjtve. Keresés t életrajzok és visszaemlékezések stb. az irodalommal egyforma. Magyar Nemzet, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám) 1979-06-14 / 137. szám. 4 Csütörtök, 1919. június 14. A vörös pecsét Ha egy film kezdő képsorain hol fehér atamánok, hol vörös lovas csapatok száguldanak keresztül egy kis falun — feltehetőleg Ukrajnában —, akkor nyilvánvaló, hogy az 1917 utáni esztendőkben, a polgárháború idején játszódik a. c országba került az olvasókhoz. Alexandra, Pécs, 2018. 288 oldal · ISBN: 9789634471660 · Fordította: Harrach Ágnes Cicero, M[arcus] T[ullius] Az üdösb Kátó vagy --nak beszélgetése az öregségről.
Sokkal kisebb mértékben a jelenlegi öregek, a jelenlegi nyugdíjasok érdekeit. Ezt nekünk, akik már nem tartozunk az aktív korúak közé, tudomásul kell venni. Erőfeszítéseinket azonban nem befolyásolhatja ez a tudat. A jövőt előkészíteni — kötelességünk! Az egyik leglényegesebb kérdés, hogy kit tekintünk öregnek? Ki tartja magát öregnek? A feltett kérdésre adott válasz sokszor eltérő, mert nem csak az évek befolyásolják. Még a gerontológia művelői is — talán saját életkoruk növekedésével — mintha igyekeznének kijjebb tolni az évek határait. A WHO álláspontja szerint: az ember fiatal: 30 éves koráig, idős fiatal — érett: 45 évesig, középkorú 45-49 évesen, öregedő 74 éves koráig, 75 — 90-ig: öreg, majd az aggkorba lép. Mindez azonban csak statisztikai besorolás. Tudjuk, hogy vannak "öreges fiatalok" és "fiatalos öregek". Azt sem lehet befolyásolni, hogy ki, hová sorolja önmagát. Az ókortól kezdve napjainkig, jó néhányan foglalkoztak már az öregedés és az öregkor kérdésével. Őket is szeretném segítségül hívni, hogy a helyes választ megtalálhassuk.
Különböző biztosítások, intézmények segítségével valóban tudnak majd önmagukról gondoskodni, még aktív korukban? De térjünk még vissza az öregek egyes tulajdonságinak megbeszéléséhez. Ha hiányoznak a belső források, a külső támaszok, a magányos öregek sokszor az alkoholban keresik a vigaszt, a felejtést. Sokan közülük a gyógyszerszedés — a nyugtatók, altatók — áldozatai lesznek. Ebben gyakran a kezelőorvosok is "segítenek", mert a hosszú panaszáradat meghallgatása után, az idős beteg, a hozzátartozók, a környezet érdekében ezt ítélik a megoldásnak. Ha ez a gyógyszerszedés elkezdődik, visszaút gyakorlatilag nincs! Nincs azonban jogunk válogatás nélkül elítélni azokat, akik így feladják. Gyakran számukra megoldhatatlan, kényszerítő okaik vannak: testiek vagy lelkiek. Azt érezteti velük a környezetük, hogy nincs helyük többé a közösségben, a családban. Vagy sohasem volt, vagy már nincs család, nincs senki, akihez tartozónak érzik magukat. Nem kérnek véleményt, tanácsot tőlük, vagy ilyenek adására már nem is alkalmasak.
A fáradt, öreg elme zakatol, körben forog, ismétel szüntelen, a múltak mély kútja fölé hajol, hol békalencsés, zöld hínár terem. Egy-egy emléket megragad, motyogja, és újra kezdi tízszer is naponta, mint vén malom, mely már csak szelet őröl, s letűnt idők fanyar borával dőzsöl. Rettent a példa, vigyáznom kell magamra, minden elgondolt, kimondott szavamra, s főként arra, mit papírra vetek... Érzem, tudom az ember gyöngeségét, ezért mindig szemem előtt a mérték... Hibáimnak én nem kegyelmezek! * De te ne bántsd a vént, te fiatal, ha botlik is a lába vagy a nyelve. Így jársz te is, ha véget ér a dal... És minden érdem immár elfeledve!