Te vagy az én őrangyalom, hogyha hívlak nem késel. Tudod anyu, úgy szeretlek… nem mondhatom elégszer. Az én titkom Megsúgok egy titkot halkan, el ne áruld senkinek! Kukkants be majd egyszer hozzánk, hogyha nekem nem hiszed. Szárnyait és angyalhaját én láthatom, senki más, nem lehet ő, csak egy angyal angyal bizony, nem vitás. Este, mikor ágyba bújok, hozzám hajol, betakar, mesét olvas - kettőt-hármat - nem távozik egyhamar. Kakaót főz, mikor reggel felkelek az ágyamból, az iskola kapujában búcsúzóul átkarol, aztán fürgén tovalebben - s hogy ne sejtse senki meg, angyalszárnya láthatatlan - s embermódon elsiet. Később, mikor otthon vagyunk, fény rezdül a nyomában, s újra csillan angyalhaja ott, az esti homályban. Elmesélem, hogy szeretlek Mikor járni tanítottál, lehajoltál hozzám. Azt súgtad, hogy: drága kincsem… s megcsókoltad orcám. Ölelgettél, cirógattál, ápoltad a lelkem. Kedves szóval terelgettél - bármi rosszat tettem. Oly sok éjjel virrasztottál kívánságom lesve. Álmot hozó meséd nélkül sose múlt el este.
Elszaladjak KÉP 4-ért? Neked száz és száz a dolgod, míg ebédünk egybehordod; míg az KÉP 5 megterítve, csak te fáradsz, te s megint te! Ámde én nem hagylak téged, tétlen mint is nézhetnélek? S épp ma van lám neved napja, hát így üld meg, mosogatva? Édesanyám, mit segítsek, hogy ne fáradj, légy mind frissebb? Megtennék én mindent érted, minden gondtól kímélnélek. Hogy vidáman élj sokáig, s ifjan lásd meg unokáid. Sok szép virág illatozik odakint a májusi kertben, erdőben, mezőn. Az egyik megbújt az alábbi versben is. Ha helyes sorrendbe rakod a vastaggal kiemelt betűket, megkapod a virág nevét. Csorba Piroska: Mesélj rólam Mesélj anya, milyen voltam, amikor még kicsi voltam? Az öledbe hogyan bújtam? És tehozzád hogyan szóltam, amikor nem volt beszédem? Honnan tudtad, mit kívánok? Megmutattam a kezemmel? Mesélj rólam! Hogy szerettél? Engem is karodba vettél, meleg tejeddel etettél? Akárcsak a testvéremet? Gyönyörködtél akkor bennem? Úgy neveztél: kicsi lelkem? És amikor még nem voltam, a hasadban rugdalóztam, tudtad-e, hogy milyen leszek, milyen szépen énekelek?
Nem is kívánok én Érette egyebet, Csak, hogy Édesanyám, Ölelj meg, csókolj meg. Forrai Katalin: Könnyű szél illatoz Könnyű szél illatoz, Zöld levél integet. Gyöngyvirág harmatoz Tarka ág rád nevet. Cinke szól énekel, Fák alól, fű felett. Néked zeng, jó anyám Hálatelt éneke. Kőhalmi Erzsébet: Anyák napjára Rajzoltam egy kicsi szívre Sok színes virágot. Édesanyám, anyák napján Minden jót kívánok! Szeretném, ha mindig Mindig csak nevetnél, Mindig velem lennél! Forrai Katalin: Fűzzünk lombot… 1. Fűzzünk lombot szép füzérbe rakjunk rózsát közepébe ez füzér de szép lesz, édesanyám tiéd lesz! 2. Rózsa nyílik közepébe nefelejcstől kék széle. ez a füzér, de szép lett, édesanyám tiéd lett! Édesanyám lelkem (népköltés) Fogadd e virágot Tenéked nevelte A e kis leányod. Amikor ültettem Tereád gondoltam, Amikor öntöztem Midig mosolyogtam. Fogadd szeretettel Édesanyám lelkem. Én most azt kívánom, Mindig szeress engem. Reggel óta tanakodtam (népköltés) Reggel óta tanakodtam Mit mondhatnék teneked? Olyan szépet gondoltam ki, Elmondani nem lehet.
Baja Mihály: Anyám kertje De virágos volt az Édesanyám kertje, Locsolgattuk ketten Minden áldott este. Éledtek, bimbóztak; Nyíltak a virágok, Harmatos hajnalban Mosolyogtunk rájok. Mióta eljöttem, Istenem, azóta Hogy hervad a jácint, Hogy hervad a rózsa! Haldoklik a kiskert Fehér violája, Pedig édesanyám Könnyét ontja rája. Baja Mihály: Dal a hazai kalácsról Barnahéjú, puhabelű, Drága kis jószágom, Hogy jutottál hozzám ennyi Tenger pusztaságon. Messze földről jövögettél, Hogy hozott a posta, Hej; de véled az én egész. Boldogságom hozta. Nézlek, nézlek, míg a szemem. Csak megtelik könnyel, S míg majszollak örömömben: Jut rád is özönnel. S mintha otthon ülnék újra A kis asztal mellett: Ez az édes-kedves illat Úgy körül melenget. Mikor együtt szegtük meg az Ünnepi kalácsot... Átéli most lelkem újra Azt a boldogságot. Ó! de drága két kezének Áldott sültje-főztje, Míg betartasz, lelki-testi Vágyamat te töltsd be. Te fakassz most a szívemben S arcomon virágot, Mit nem ér egy kis falatkád? Egy egész világot!
"Szupercukiiiiiii, imádom! Köszönöm! " C. Judit "Nagyon jó volt Petrától vásárolni. A nyaklánc pedig a valóságban sokkal szebb, mint a képeken. Ajándékba vettem, de szívesen megtartanám. " G. Judit "Csodaszép lett, szebb, mint ahogy elképzeltem, nagyon köszönöm! Olyannyira tetszik, hogy "utánrendelek" belőle magamnak és kollégáimnak! " B. Bernadett "A kulcstartó nagyon szép, köszönöm szépen! Biztosan nem ez volt az utolsó rendelésem! " D. Edina "Nagyon szép, pont amilyennek elképzeltem. Köszönöm szépen! A rugalmas hozzáállást és a gyorsaságot pedig igazán nagyra értékelem. " V. Mónika
Horváth István: Anyanyelvemben őrizlek téged Anyám a hangod nem hallom többet. Anyanyelvemben őrizlek téged. Szavaid szívem mélyén dübörögnek. Úgy zengik vissza a mindenséget, ahogy azt tőled szóval tanultam. Kis nép nyelvén, de Anyám, tiéden. Anyám vagy, s én is fiad, ki voltam. Ez nem szégyenem se büszkeségem. Anyám vagy! Most már csak a szavakban! S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom, drágább a szavad, mélyebben dobban. Nincs a földön oly kincs, se hatalom, mely megfolythatna fiad ajkán. Dédunokád is őrzi "Vénanyót". Nem kell előtted pirulnunk, Anyám,. Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott. Létay Lajos: Édesanyám, mit segítsek? Édesanyám mit segítsek? Cukrot törjek? Hozzak lisztet? Megpörköljem tán a kávét? Elszaladjak hagymaszárért? Neked száz és száz a dolgod, míg ebédünk egybehordod; míg az asztal megterítve, csak te fáradsz, te s megint te! Ámde én nem hagylak téged, tétlen mint is nézhetnélek? S épp ma van lám neved napja, hát így üld meg, mosogatva? Édesanyám, mit segítsek, hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Mi volt e két év, azt csak én tudom, De nem panaszlom, most itthon vagyok; Szegény szememben oly régóta tán Örömkönnyű először mos ragyog? Vajon felejtem-e e két esztendőt, Mit átszenvedtem túl a szép húszon? Felejtesd el édes otthon vélem Mi volt e két év; azt csak én, tudom. Kicsiny szobámban hadd pihenjek el, Hisz' oly régóta nem nyugodtam itt. Ez a szoba, ez a fehér kis ágy, Én Istenem de sokra is tanít. Én is tudom már, hogy a nagy világon Lelkem e helyet nem találja fel: De elfáradtam, hagyjatok magamra, Kicsiny szobámban hadd pihenjek el. Ha két szemed mindig vigyázna rám! Jóságos arcod annyi nyugtot ad. Egyik kezed tedd dobogó szívemre, A másikat meg hadd csókolja szám, Így elfelejtem azt a két esztendőt... Takarj be engem édes jó anyám. Balázs Győző: Az én anyám Szedjétek össze mind-mind a Földnek gyémántját, gyöngyét, minden aranyát, nem bírtok semmit, koldusok vagytok, ha eltemettek egy édesanyát. Legyen kenyered kemény, mint a kő, ruhácskád foltos rongyos a cipőd; boldog vagy, gazdag, ha Édesanyád mesél, s megcsókol lefekvés előtt.
Te vagy a szelídség, A hűség, a jóság, Ó, hát ebben köztünk Van-e hasonlóság? Én is megpróbáltam, Mint te, úgy szeretni: A te galamblelked Ki tudná követni? A lépted is áldom! De nekem kívüled Jobb, szeretőbb nincsen; Édesanyám lelkem Áldjon meg az Isten. Baja Mihály: Hazafelé Száll a vonat hegyen-völgyön síkon át, Megyek, megyek édesanyám, tehozzád, Alig várom azt az órát, a percet, Melyben újra kebelemre ölellek. Hogy örülsz majd hogyha meglátsz engemet! Örömében sír, nevet is a szemed, Hogy csókolsz majd össze százszor s még egyszer, Áldjon meg az Isten érte ezerszer. Sok világot, messze földet bejártam, Boldogságra, jaj, sehol se találtam. S lelkemnek ha panasza és búja van: Csak tehozzád sóhajtozik untalan. Csak hogy végre odahaza lehetek, Odahajtom az öledbe fejemet, S elfelejtem ezt a gonosz világot, Amely engem ilyen sokat megbántott. Megyek, megyek édesanyám tehozzád, Baja Mihály: Levél hazulról Messze mesze tájról. Ma levelet kaptam; Amíg. kibetűztem, Százszor megsirattam. Öreg a betűje, Régi módon vetve, Reszket már a penna Jó anyám, kezedbe`.