Esik Az Eső Lefolyik Az Arcomon – Sergio Santos - Csepereg Az Eső Songtekst

És ne nagyságosasszonyozzon engem. Mondja, hogy Berta néni. Jöjjön! És elkezdődött a délután. A kávé ízét ma is a számban érzem. Klári zongorázott, és én elhatároztam, hogy hegedülni fogok. Az alkony már felütötte fejét a szobában, de nekem alig jutott eszembe hazamenni. Meséltem a falumról, házunkról, az iskoláról és a harangokról, melyeket elvittek. De nem beszéltem sem Laciról, sem a szüleimről. Nem tudom, miért, de nem beszéltem. Amikor Berta néni néha kiment egy percre, elhallgattunk. Ilyenkor, mintha közelebb hajoltak volna a falak, a képek. Klári az asztalkendővel játszott, és csak néha nézett fel. – Mikor jön el megint? … – Amikor hívnak… – Jövő vasárnap. Ha nem unalmas… – Klárika… Ekkor belépett a mamája. – … és nyáron mit csinál a vakációban? Elpirultam. – Fürdünk, futballozunk… – Hát vannak ott más gimnazisták is? Csak legyintettem, mintha Bartalon minden második házban gimnazisták lettek volna. Az utcán felgyúltak a villanyok. Klári haja aranylani kezdett és a homályból most már bátrabban nézett rám.

Teljes film
Facebook

Teljes film

Nemzedékek tudása természetismeret 5 osztály felmérő
Sergio Santos - Csepereg Az Eső songtekst
Jbl xtreme 2 használati útmutató youtube
Boroshordó külső kezelése lézerrel
Köztisztviselői törvény jubileumi jutalom
Esik az eső lefolyik az arcomon 5
Csepereg az eső - Zeneszöveg.hu - Megtalálja a bejelentkezéssel kapcsolatos összes információt
Royal Club Hotel****... - Helyszín - Pest megye
Műanyag ablakpárkány obi – Definition of építés
Villámtipp: levendulazsák harisnyából – Ökoanyu magazin

Laci szomorúan újságolta: – Apám volt idebent. A gazdaságot kommunizálták. Nem ő rendelkezik már. Valami pestiek… Most, hogy bejött, kocsit is úgy kellett kérni. Nem kocsin megyéink haza, Péter. Vonaton. Apám egészen megöregedett. Keserű lett a szám. Az a hintó volt az első lépcső, hogy tanult ember leszek. Most elvették. – Velünk jössz, Laci! Nem hintó, de a mienk! Ezzel nem parancsol más… – Nem ez bánt engem. Apámat féltem. Ő nem vezeti a gazdaságot, de a felelősség az övé. Ne sikerüljön valami, ő lesz az áldozat. Ellenforradalmár… Úgyis ki van már pécézve. Tudod, mindig megmondja, amit gondol… Hallgattunk. Az alkonyat olyan szomorú, olyan kilátástalan volt, hogy kár lett volna a szóért. – Majd csak lesz valahogy… – A jó Isten tudja? Úgy lett, ahogy mondtam. Apám jött értünk. Beszélt Ughy tiszttartóval. Legyenek nyugodtan. Majd ő hazahozza a gyerekeket. – Máskor, ha jössz, Gábor – mondta apámnak –, este gyere! Jobb, ha téged nem látnak sűrűn nálam… – Nem félek én, tiszttartó uram! – Hallgass csak rám, Gábor!

Kőris Vili barátai. – Kőris Vili tanár lesz – nevetett az egyik –, már a polgáriban is voltunk, meg a kereskedelmiben is. – Vili, a jó atya, talán törvénytelen gyerekét keresi… Gyere már, Vili! – Így tudtam meg, hogy biztosan ő volt. De téged talán meg sem ismerne. – Megismerne! – Legjobb lenne, ha hazamennél Bartalra. A pedellus söpörni kezdett, ki kellett mennünk. Az utca. üres. – Elkísérlek, Péter. Arcába néztem, és megint elfeledtem a veszedelmet. De elpirult, mert megérezte, hogy mire gondoltam. Te jó vagy. Nem haragszol? – Olyan régen volt már, Péter… Csak néztem az összetaposott havat lábunk körül. Akadozva jött fel bennem a szó: – Megbocsájtasz? Laci arca félénk lett és tanácstalan, mint a nehéz feleléseknél. – Hagyd már, Péter. Én még másra se tudok sokáig haragudni. Téged meg mindig szerettelek – megfogta a kezem –, de most már menjünk. Mentünk. Laci belesett mindig a következő utcába, bennem pedig minden félelem fölött, szétömlött valami megtalált jó. – Istenem, mikor tudok én ilyen lenni?

Facebook

Később eleredt a hó, és a sűrű hóesésben, mintha a levegőben jártunk volna. A finom apró esengés messzire előttünk szállt, és mögöttünk a halk súrlódásra újra ráesett a hó. Az út fele táján egy katona bandukolt az árokparton. Odaszalutált a szánnak, és már el is maradt. – No, szegény, ez is jó időt választott ki. – Falubeli. Béres a pusztán… – mondta a kocsis, és lassabbra fogta a lovakat. – Vigyük haza. Jó lesz, Péter? – Persze, hogy vigyük. Szabadságra megy. Talán nem volt pénze vonatra? A kocsis hátrafordult. – Mozogj már, Miska. Felülhetsz! A baka úgy sietett, majd felbukott. – Jövök már, az Isten áldja meg az urakat. Csak a lábam – tetszik tudni – nem olyan futós már, mint azelőtt. Belegéppuskázott a muszka. – Húzd magadra ezt a pokrócot, mert megfagysz! Miska megfogadta a szót. Leült a kocsis lába mellé, és beburkolódzott a pokrócba. – Akár az anyám ölibe – fújt egy nagyot és mentünk tovább. Később megszólalt a kocsis: – Most meg a csöndérök jönnek. Van-e Miska szabadságos levél?

Nyitott ablakoknál tanultunk ekkor már, és sokszor kinéztünk a nyár ragyogó arcára. A verebek fehér pehelytollat vittek csőrükben, egy kőműves pedig Bende mérnök úr házát javította, és úgy fütyült, mint a rigó. Ekkor megkondult valahol egy harang. Zengő hullámai mintha megütötték volna a többit is, mert az összes harangok felkiáltottak, és a város felett összeverődött jajgatásuk. Felcsaptak és lehulltak, szétáradtak, majd halkabban befelé beszélgettek: aztán újra vijjogva keringtek, mint a vércsék a torony felett. – Most írják alá a békeszerződést Trianonban – mondta Koltóy. – Erdély a románoké, Felvidék a cseheké, Bácska a szerbeké. Azt mondják: aranytollal írják alá és olyan tintával, melyet kitörülni többet nem lehet… … Dubovánszky! Dubovánszky lomhán kiballagott a katedra elé. Felelni kezdett. A napsugár szétverte már a harangszó árnyékát. A kőműves fütyörészett, és lekiáltott az állványról: – Úgy mozogsz, Pista, azzal a majterral, mint egy tüdőbajos lajhár! Mért nem lettél diák? Azoknak nem kell a lajterján mászkálni.

Laci azonban ekkor már az ajtóhoz ért, hát csak beléptünk. – Erre tessék! Na, te rosszcsont, ne mondd, hogy nincs búcsú. Legényeket hoztam! A kis ablakon csak egy tenyérnyi napsugár ragyogott a szobában. Hűs, sötét volt. Megálltunk egy pillanatra. Erzsi ült a nádfonatú széken. Egyik lába bebugyolálva, de a másikon új cipő. Fehér, piros, csipkés ruha rajta, nyakán vékony aranylánc, kezében apró selyemkendő… – Bolond vagy te, Erzsi! – csapta össze kezét anyja. – Hát mégis felöltöztél? – Fel! Iszen búcsú van – és ránk mosolyog, de a sírás még csak most szárad fel a szemén. Apró, egérfogai alig látszanak. Arca ragyog. Nem mondja, talán nem is tudja, csak érzi –… és jó volt, hogy felöltöztem. – Hozom a körtét! – Bözse néni eldobogott hátra a kamrába, és én kiálltam a konyhaajtóba, hogy mikor jön vissza. Amikor Erzsi anyja kilépett a kamrából, befordultam a szobába. Erzsi ölében már a búcsúfia – a tükör, a fésű, a csillogó öv. A nagy szívet a kezében tartja, és Lacira néz. Ó, Istenem, ha valaha így nézne rám valaki!

Dideregnek az éjjel. Van egy fecske: vidám csőr, Síkos dróton bátor őr Elrepült a nagy Napig S költögeti hajnalig, 2415 Előtte száll, szól neki, S éppen ide vezeti. Az meg kereng s tolla hull, Kemencénknek tüze gyúl. Felfőzzük a meleget S megfürösztjük az eget. 2516 BÖLCSESSÉG Ahogy a szédítőn csobogó patakocskák dús zuhatagba öntik a sodrást, Ahogy a rendre szedett pipacsokból kötjük a csokrot, Ahogy az értelem önti okokból a gondolatot, Ahogy a szétdarabolt nagy tömb-tömegekből emberek újból rakják lakható szép palotáik, Tízezer éve kormányzó nagy egyszerűséggel gyűjti össze a párt a nép erejét. Nem volt ily szertartás-nélküli nagyhatalom még. 2617 PIRKADAT Ó, kivilágló kék ege hegyszorosoknak! Futva ér a falukba a hajnali por-piros út. Jönnek az utcák, halkan a térre gurulnak A kékfalú házak. Házak! költsétek már, gyorsan az embereket. Kérni szeretnék tőlük egy szemet Minden kéve új gabonából, Néhány lélegzetnyi friss örömöt, Hogy először arattak együtt. Futva ér a telepre a hajnali pír-poros út.

Ilyenek ezek a néptanítók… – Átutazó vándor vagyok… Mondtam már… – Tudjuk, kántor úr. Nyáron a patakparton citerát penget, a felhőket nézi és virágokból koszorút fon… de így télen mért utazgat azzal a gyenge szívével? … Egyébként vesse le a kabátját! – A kabátom? – és meg se mozdult. Én csak dermedten néztem. Kalapom a kezemben. Azt hittem, a rendőrök félig agyonverik, mert hangjában mind több konokság és elfojtott dac volt. – Jól hallotta, tanító úr: – a kabátját… – Minek? … és megrándította a vállát… A magasabb odalépett hozzá. Állát felemelte, és szemébe nézett: – Vesd le a kabátod, mert ha én húzom le rólad! … Ekkor erősen kopogtattak az ajtón. A vetkőztetés abbamaradt. Egy hórihorgas, sápadt arcú férfi lépett a szobába. – Tátray tanácsos urat keresem. – Tessék – mondta az aranygalléros. – Batla főfelügyelő vagyok. A tanácsos egyszerre barátságos lett. – Nagyon örülök – szorongatta a másik kezét. – Híres embereket úgyis ritkán látunk. Az a "Kígyós" ügy országos port vert fel… Vigyék ki addig ezt az embert.