A világ iszonyatos zűrzavarában egyetlen tény világos: várjuk, hogy megérkezzék Godot" - létük egyetlen értelme (abszurd rítusként) a mitikussá növesztett várakozás - egyetlen pillanatra sem hagyják abba. Egy valamikori megbeszélés alapján várakoznak Godot-ra - Estragon persze nem is emlékszik -, aki nélkül értelmetlen a világ; viszont ha eljön, akkor megmenekültek". Megélhetést remélnek - Meglehet, hogy ma este nála alszunk, teli hassal a száraz meleg szalmán" -, vagy megváltást (jogaikat vesztett kérvényezők? Godot munkaadó? - kérelemmel járultunk elé"; elbaltáztuk jogainkat"). Godot is azonosíthatatlan: a központi hiány, aki nem jön. (Egyes találgatások szerint God-ot" az angol, god' francia kicsinyítő képzővel; de a beszélt ír nyelvben maga a 'Godo' hangalak istent jelent. ) Ha Godot tehát isten-allegória, akkor az alakok megváltásra várnak - és az isten nem nyilatkozik meg. (A hírhozók biblikus jelentést sejtetnek, küldönc-próféták, /szimbolikusan/ foglakozásuk is ezt a magyarázatot erősíti; Beckett Szent Ágostonra utal, Vladimir a latrok sorsán, az evangélium ellentmondásosságán töpreng - miért csak Máté tudja?
Az abszurd irányzat egyik vezéregyéniségének, Beckettnek első színpadi sikere, a Godot-ra várva a drámatörténet egyik legtalányosabb alkotása. A szerzőt hiába faggatták arról, hogy kit vagy mit ért Godot-n, sosem válaszolt rá egyértelműen, viszont az értelmezések egész sorát vetette el. A felszínen észlelhető, társadalmon, történelmi időn kívüli banalitások mögött az ember és a világ kapcsolatának végső feltárása történik, az író szembesít az emberi lét alapkérdéseivel, értelmetlenségével. A művet először franciául írta meg. A mű tartalma a várakozás, formája a várakozás közben elvégzett cselekvések sora. Alaptémája, vezérmotívuma a visszatérő kijelentés: Godot-ra várunk. " A Godot négy alkat és egy szituáció végzetének drámája, vegetálás a lét perifériáján. Az abszurd drámák dramaturgiájának megfelelően nem ábrázol életfolyamatokat, nemcsak cselekmény, de (hagyományos értelmű) jellem és kommunikáció sincsen: két csavargó vár egy bizonyos Godot-ra egy országúti fa alatt; érkezik egy páros, majd egy fiú Godot üzenetével.
Pozzo... Már magam sem tudom. (békülékenyen) Ismertem egy Gozzo családot. Az asszony hímzéssel foglalkozott. Pozzo fenyegetőn közeledik (élénken) Uram, mi nem idevalósiak vagyunk. (megáll) Önök emberszabású lények. (Felteszi a szemüvegét) Legalábbis úgy látom. (Leveszi a szemüvegét) Ugyanahhoz a fajtához tartoznak, mint én. (Harsány kacagásban tör ki) A Pozzo fajtájához! Isten teremtményei önök is! Azazhogy... (a szavába vág) Ki az a Godot? Godot? Összetévesztett vele. Szó sincs róla, uram, egyetlen pillanatra sem, uram. Ki az? Nos hát, egy... egy ismerősünk. Tulajdonképpen alig ismerjük. Valóban nem nagyon ismerjük... mindamellett... Ami engem illet, ha találkoznék vele, nem tudnám, hogy ő az. Mégis összetévesztett vele. Vagyis hát... a homály... a kimerültség... a gyöngeség... a várakozás... bevallom... hogy egy pillanatig... azt hittem... Ne hallgasson rá, uram, ne hallgasson rá! Várakozás? Ezek szerint önök vártak rá? Azazhogy... Itt? Az én birtokomon? Nem akartunk rosszat. A legjobb szándékkal voltunk.
Nincs előrehaladás; kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni a következő pillanatban, minden egyformán fontos, ill. egyformán jelentéktelen. Értékrend híján játék az öngyilkosság, kiemelt jelentőségű viszont a várakozás. (Az arányeltolás a hagyományos cselekmény paródiája is egyben. ) A mű cirkulárisan szerkesztett", a helyzetek majdnem ugyanolyan sorrendben térnek vissza, de a második rész süllyed, lefelé halad - ugyanúgy zárul, mint az első, de végleg bizonyossá válik a reménytelenség. (Vladimir: Mindennek egyre kevesebb a jelentősége / Estragon: Még mindig nem eléggé kevés. ") A körforgásban a fiú feltűnése először fenntartja a várakozást, másodszor viszont már az ő előkerülése is a szituáció értelmetlen voltát erősíti. (Vladimir kutyáról szóló dala azt példázza, hogy bármikor újra lehet kezdeni, még a hiábavalóságokat is. ) Gogo és Didi számára nincs menekülés; este távozhatnának, de nem mennek. Felvonás közben állandó a mozgás, a felvonásvégeket azonban a nyugalom, a maradás állapota határozza meg.