Halotti Búcsú Versek
NE SÍRJ! Ne sírj azért, mert szeretsz engem! A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre. Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál. Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük. Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts. Hangozzék nevem a házunkban, ahogy mindig is hallható volt. Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül… csak mert a szemem nem lát… Nem vagyok messze ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd jól van minden. Meg is fogod találni lelkemet, és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet. Kérlek légy szíves…, ha lehet, töröld le könnyeidet és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem. Szent Ágoston A NAGY VIZSGÁN A III. á), mind a kedves társak, ravatala körül zokogva álltak.
Szerelmes
A földi bizonyítványt meg se várta. Túrmezei Erzsébet Címkék: gyász, halál, kisleány halála KÉT HAZÁM VAN Két hazám van, első és második hazám. Mindkettőt szeretem. A másodikat akkor igazán, ha az elsőből él az életem. A második a föld és az első az ég. A második a közel, az első: nem tudom, közel vagy messze még. A második hazám virágot ad nekem, kenyeret ad nekem, kaszanyéllel s építőkövekkel miatta kérgezem a tenyerem. Belémélyesztem az ekém vasát, s terem. De ha az első nem ragyogna rám, nem volna más a második hazám, csak sírverem. Mert azt mondanám, hogy nem érdemes. Rigó fütyülne, a pacsirta szárnya dalterhesen nagyon magasan szállna, a szép tavasz-világ zengne, fakadna, bomlana. Lüktetne fában, kőben és szívekben az élet dallama, mégis azt mondanám: nem érdemes. Ugyan miér', Ha minden véget ér? A lomb lehull, tavaszra jő a tél, még a bimbóból is halál beszél. De én nem mondom, hogy nem érdemes, és töröm az ugart, és mindegy nekem, akármeddig tart. A téli fák csontujjaira is békésen rámosolygok: majd kihajt.
Ki fogja majd mondani a temetésen a beszédet? Emiatt ne aggódjon, a megoldás kézenfekvő: mi tudjuk! Segítséget nyújtunk Önnek, hogy a temetési szertartás méltó körülmények között kerüljön megrendezésre. Megszervezzük a polgári szertartás szerinti temetési beszédet. Amennyiben megbízik tapasztalatunkban, úgy az Ön igényeinek legmegfelelőbb polgári búcsúztató személyt fogjuk ajánlani az elhunyt temetési szertartásának lebonyolítására. Polgári búcsúztatás menete: A búcsúbeszéd megkezdése előtt halk várakozó zene szól a ravatalozóban vagy a szórásos temetés esetén közvetlenül a szóróparcellánál. A búcsúztató személy a ravatalozóba megérkezve megáll az elhunyt koporsójánál vagy urnájánál és megkezdi a temetési beszédet. Ezzel a momentummal veszi kezdetét a temetési szertartás. A búcsúztató személy a családdal előre egyeztetett búcsúzó szöveget adja elő, melyben lehetnek versek, énekek esetleg imádságok is. Általánosan elmondható, hogy a beszéd elgondolkoztató momentumokat említ fel ami az elhunyttal történt élete folyamán illetve valamelyest megpróbál megnyugvást hozni a gyászoló egybegyűltek részére.
Állt úton-útfélen. Templomok tornyán égre csillogott, setéten állt minden oltáron ott, és határszéleken árválkodott. Odatűzték a magányos tetőre, ezerszám őrködött a temetőre. Ó, még ékszert is csináltak belőle, és olyan megszokott lett… megszokott. Most mégse mernek megindulni rajta, hogy átjussanak fénylő, biztos partra. Úgy rettegik a megszokott keresztet. Sikoltó sírással hidat keresnek. Az az egyetlen út a túlsó partra, nekik gúny, nekik, ítélet jele, mert odalenn nem törődtek vele. De az a gyermek… mintha nem is félne. Mosolygó arccal odalép a szélre, s a nagy kereszten úgy indul a lába, mintha az Isten mentő kezén járna. És az az asszony… nem szédül alá? – hisz a magányos hídon nincsen korlát. Nem! Míg ott lenn pusztaságokon járt, kereszt vezette, kereszt támogatta, s biztos a lépte, bármit üvölt a gyilkos ár alatta. Remegő térddel megindulna más is. – most jó volna a kereszt menedékül! – de meginog s a titkos mélybe szédül. Mind odaérünk. Megáll a szívünk és meghűl a vérünk. S aszerint vár ránk kegyetlen ítélet, hogy lenn a kereszt lelkünknek mivé lett.
Wass Albert verse: Búcsú
- Riseliőzést, gépi hímzést vállalok - Kecskemét, Bács-Kiskun
- Szemerősítő vitamin gyerekeknek 2
- Halotti búcsú versek kicsiknek
- Jysk tagalog szekreny download
- Balázs bertalan írógép
- Nissan leaf eladó
- Opel astra g használtautó
- Halotti búcsú versek gyerekeknek
- Hitachi szerszámkészletek - Kéziszerszámok - Hitachi-Makita
- Samsung a5 2017 ár használt used
- Iszak eszter meztelen
Halotti búcsú verse of the day
A ravatalozóból a gyászmenet - élén a búcsúztató személy vezetésével - utolsó útjára kíséri az elhunytat a végső nyughelyéül szolgáló sírhelyhez. Itt a búcsúztató személy egy vers elszavalásával köszön el az elhunyttól és utána a család nevében, a családtagokat egyenként, nevükön felsorolva véglegesen és visszavonhatatlanul örök búcsú vesz szeretett halottjuktól. A koporsó behantolása vagy az urna sírhelybe történő behelyezése után a temetési szertartás lezárásaként, a búcsúztató személy elsőként lép a közvetlen hozzátartozókhoz és részvétet nyilvánít.
A szédítő, kavargó ár felett, sötét, mélységes szakadékon át, odadöntve, egyetlen út gyanánt vár reánk a kereszt. Címkék: halál, kereszt EGYÜTT MENTÜNK Testvérekké tett ádventi vágy, karácsonyi öröm. A csillagvonta, titkos fénykörön belül mindenki testvér. Te azt kerested, amit én keresetem. Én azt kerestem, amit te kerestél. A földi, szép karácsonyokon át örök karácsony útján vándoroltunk. "Közelebb Hozzá! " – súgta a szíved. "Közelebb Hozzá! " – verte az enyém. És nem álltunk meg, és testvérek voltunk. Halott vagy. Tudom. Sírban vagy. Tudom. De én nem láttam halott arcodat, sírod mellett se álltam. Hogyan is keresnélek a halálban?! Mi mentünk az úton, örök karácsony útján teveled mentem én. Aztán fényes kapu tárult az éjben és égi csengő halk hívásaképpen szólalt a hang: "Giling-galang! A karácsonyfa kész. Ádvented véget ért. Giling-galang! " Gyermekörömmel áthaladt a lábad. A fényes kapu bezárult utánad. Égi fenyők lobogó lángja mellett Beteljesült minden ádventi vágyad. Örök karácsony útján együtt mentünk.
S ott feküdt csendesen, fehéren mint a lehullott hópehely, a kis Alinka. Jaj, soha többé nem indul a lába friss, reggeli órán az iskolába. A fehér kéz betűt betűre vetve nem ír többé a dolgozatfüzetbe. Ajka nem nyílik mondani a leckét. Alinka elment, pedig úgy szerették. A bizonyítványosztást meg se várta. Szárnyra kelt, mint a költöző madárka. Talán korán volt útnak indulása. Talán hiányos maradt a tudása. Amerikáról nem tud… rég hiányzott. – De jól ismeri már a mennyországot. A III. á)-t bár alig hogy kezdte, a másik iskolát már elvégezte. Jézus se látta már annak hiányát, s vizsgára vitte kicsi tanítványát. Bölcsek, tudósok állnak ott remegve. Alinka bátran néz a napszemekbe. S míg a kérdések titkos zengzetétül értelem, elme éjbe, mélybe szédül és fel nem éri elrejtett csodájuk: gyermekhite még tud felelni rájuk. Mi még itt a földi iskolába járunk. De amíg várjuk a bizonyítványunk, s nem hagy nyugodni: Jaj, hogy feleltünk? – a nagy vizsgára készül-e a lelkünk? Ő már megállta, s örök dicsőségben zeng hozsannákat odafenn az égben.