A kocsiülésen egy szöszke, kék szemű, vézna fiúcska feküdt hanyatt, a napfényen sütkérezve. Balról egy mandulafát horzsolt a lőcs. A fa tele volt halvány rózsaszínű virággal, s egyet-egyet hullatott belőlük a fiúra, aki fölszedte őket, és azzal mulatta magát, hogy nézegette, szaggatta. A kocsis, aki a lovak körül sürgött, ismételten kérdé a fiútól: - Nem száll le, Lajoska? - Minek? 4 - Nem iszik egy kis bort? - Nem. Hanem a bajuszos pataki diákok akciója mégis felköltötte később érdeklődését. Hogyne? Hiszen már magában véve nagy pataki diákot látni se mindennapi spektákulum, hát még csirkefogási műveletnek közepette? Leszállt a kocsiról, s bámészan követte őket élénk, okos szemeivel, amint utána iramodtak a csirkehadnak, hogy valami szögletbe szorítsák őket, ahol elfoghatók, vagy hogy a botjaikkal leüssék, amennyiben épkézláb nem lehetne elfogni. A vidám hancúrára többen összegyűltek az udvarra, a szomszédok átkukkantottak a kerítéseken, a csintalan fehérnép, az Ágnes meg a Panni kiszaladtak az edényelmosogatásból, különben is érdekelte őket a két szemrevaló úrfi.
Mi? - Nem. - Nos, akkor gyantázzatok előbb. Így ni. Most már halljuk! Ezzel rágyújtott a két diák a következő zagyvalékra, és fújta olyan lelkesedéssel, hogy még a hajuk is szikrázott:»gyúrótábla, rézfazék, Rántó lábas, vasreszelő - Frau Mutter! Frau Mutter! A kávé, Krampampuli, limonádé, Puncs, friss virsli, Rántás, mártás, jó eledel. Véber Kádi, Matilda! Jáger Lizi, tous les trois! - Matilde! Matilde! Patrontás Aridone Simonide, Brixit Mátyás, Setzgetz Vencel, Amzát húzta Drei Matador «A csimpánz fürgén hegyezte füleit az asztal végén, madame Malipau szeme pedig könnybe lábadt a fönséges, szívet-lelket pezsdítő hangokra. - Istenem - szólt -, de remek egy fordítás! Mert az összehalászott szavak valóban nemcsak a dallamhoz simultak jól, hanem az eredeti francia szöveget is utánozzák. 14 Aridone Simonide Istenem, milyen ütemek! Nem ront ezeken még a paródia se. Hogy lázad a vér. Egy elvadult óriás lelke rikoltoz. Még a csimpánzban is megmozdul valami, és sietve igyekszik valahogy ügyetlenül megszabadulni a nyakában levő asztalkendőtől, mintha ő is indulni készülne a Bastille-t lerontani.
- Hát magyar anya szült benneteket, vagy valami elvadult kecske ringatott? Hát nem tudjátok ti, kihez kell menni, ha valami faluba érkeztek? Ejnye, canis mater! No, hát kik vagytok, hát mik vagytok, mondjátok el röviden. - Gróf Buttler János - mutatta be magát a nagyobbik, a véznább. - Kutykuruty! No, derék. Ösmertem a megboldogult apádat. Hasonlított hozzád. Azaz, hogy te hasonlítasz hozzá. Azaz, hogy mindegy. Együtt voltunk vele Ursitznál a Ferenc császár kíséretében, midőn az békét ment kérni Napóleonhoz. S elbeszélte, míg a tornácig értek, nagy sebesen az egész nevezetes esetet. - Ah, és hogy tudnak tettetni ezek a királyok. Akinek az Isten koronát ád, észt is ád neki. Mert ez az Istennek is könnyebb. Egész a francia előőrsökig mentünk, egy ütött-kopott malomhoz, az volt a Napóleon főhadiszállása. Napóleon elébünk lépkedett, megölelte a császárunkat, s enyelegve mondá:»íme, ilyenek a paloták, melyekben felséged három hónap óta lakni kényszerít«, mire szelíden és udvariasan viszonzá a mi császárunk:»a bennök való mulatás mégis jobban sikerül önnek, sire, mintsem azért rám neheztelhetne.
Ez a cselekményszál nyitotta meg a mesei motívumok beáradását. Horváth három kérdést adott fel a kérőknek; Buttler kertészként szolgált Piroskáéknál, Piroska meg szobalánynak öltözve takarította Buttler dolgozószobáját. A száz fa kivágására ítélt kislány, első találkozásuk és a levelezés ötlete – a légiesen könnyed bájt sugározza bele a komor témába. A mesei képzelet birodalmába ívelt át a befejezés is. Szóbeszéddé vált a koporsó titka, s úgy élt az emberek tudatában, mint a "fanatikus ködben felbukkanó pletyka", mint a megcsappanó és fel-felgyulladó legenda. Makacs csodahívők hitték, hogy él a világ valamelyik zugában egy boldog pár, s immáron kiszabadulva a mocsarak hínárjából, megadatott számukra a teljesség. A tárgyalt három réteg egységgé olvad a mű világában, hiszen azonos élményi hangoltság különböző reakciói csupán. Valamennyi mögött ott van 742a megrendült írói lélek, amely most tárgyiassággá fojtja le hevületét, majd támadásba csap át, máskor meg a mesék és a szabadságharcok fényére függeszti szemét.
Visszafelé a két barát, ígéretéhez híven, gyanútlanul újra betér Dőry báróhoz, de a feudális kényúrként viselkedő báró foglyul ejti őket és Buttler grófot fondorlatos módon arra kényszeríti, hogy feleségül vegye Dőry Máriát. Az erőszakos házassággal nem annyira a hatalmas Buttler-vagyont akarja megszerezni, sokkal inkább lánya, Mária terhességét próbálja leplezni, becsületét megmenteni. A házasság katolikus esketőpapja ugyanaz a Szucsinka plébános, Dőryék plébánosa, aki addig szerelmi viszonyt folytatott a bárókisasszonnyal. Buttler János felháborodva tiltakozik az eljárás ellen, majd a család nemes pártfogóik segítségével pert kezdeményez, hogy felbontassák az erőszakkal kikényszerített házasságot. A báró természetesen azt állítja, hogy az esketés a gróf beleegyezésével történt. Dőry báró véleménye szerint Buttlernek egyáltalán nem lenne szükséges hűnek maradnia a rátukmált feleséghez. A tiszta érzelmű, puritán erkölcsű Buttler gróf számára azonban ez nem járható út. Évekig elhúzódik a pereskedés.
Csípőjük nincs az akkori hölgyeknek, se tökéletes derekuk. A derekuk majdnem a hónuk alatt végződik. Hanem hát az mégis szép, mert így viselik Párizsban, és mert mégiscsak női test van benne. Aztán kitalálja azt az okos ember, hogy mi van és hol van. 11 Az öreg úr sietett bemutatni a diákjait, mire a kisasszony félénken emelte föl nagy pilláktól árnyékolt szemét, aztán csakhamar lesütötte megint, megcsinálván az akkor szokásos piruettet a meghajlásnál. Hideg volt, mint egy jéghegy, de nem éppen csúnya. Az álla egy kicsit előre nyúlt, de gödrös volt, a homloka valahogy szögletekbe csucsorodott, hanem azért illett neki. A termetéről sem lehetett jó lelkiismeret szerint rosszat mondani. Míg ellenben az a szokása, hogy szüntelenül harapdálta az ajkait, határozottan érdekes volt, és az arabs paripákra emlékeztette az embert, amint a zabolát rágják a nyugtalan vérük ösztönzéséből. - Madame Malipau - nevezte meg a báró a társalkodónét, aki veszedelmesen hasonlított a Csokonai Mihály Dorottyájához.
Aminthogy igaz is volt, délben hozta Újhelyről a bádog-levélszelencével együtt a levélhordó-cigány, és az inas odatette, anélkül, hogy szólt volna róla az urának. Hát ilyen viszonyok közt nem jó a pénzt otthon tartani. - Jaj, nagyon őrizzük ám - mentegetőzött az öregbíró, megigazítván hátul hajában a fésűt -, éjjel-nappal strázsa van felállítva. Egy őr belül, egy őr kívül. A többiek is mind bebizonyították, hogy strázsa vagyon kívül-belül, vasvillásan. De a főbírónak ez se imponált. Ha ők győzték érvekkel, ő is győzte kifogásokkal. - Mind nem ér az semmit, hallja kendtek, mert a strázsa is csak ember, rá lehet beszélni, le lehet itatni, hamis menyecske-személyekkel a szívét kivétetni, s ha egyszer a szívét kiveszik, a lelkiismerete is meginog. Zsombék Márton uram mind csak mosolygott könnyedén és titokzatosan. - Gondoskodva vagyon ezekről egyébiránt. - Hogyhogy? - pattant fel Dőry István. - Hm - felelte az öregbíró és körülnézett, hogy nem hallja-e valahol avatatlan emberi fül, s aztán ravaszul hunyorított a szemeivel.
Egy történet, ami valószínűleg megtörtént eset alapján íródott, de mégis gondolkodtatóvá teszi a jövő olvasóit, hogy mennyi igazságot rejt a zempléni tájon játszódó házassági per. Fülszöveg: A regény témáját egy reformkori szájhagyomány adta; a dúsgazdag Buttler János és a katolikus paptól megejtett Dőry Mária kényszerházasságának különös története az aulikus és klerikálius erők ellen küzdő hajdani szabadelvű nemesség között terjedt szájról szájra, egy hosszan húzódó, 19. század elején zajló botrányos válóper kiszivárgott adatai alapján. A klérus rögtön a regény megjelenésekor igyekezett néhány ténybeli eltérés alapján hitelt vesztetté tenni a regény vádló művészi igazságát. Mikszáth két erő küzdelmét ábrázolta regényében: a nagyurak és nagypapok világa áll az egyik oldalon, s a szálak elvezetnek elzárt papi szemináriumokba, a császári udvarba, a pápai kúriára is. A másik oldalon Buttler János mellett felsorakoznak a Bernáthok, Fáyhoz hasonló kuruckodó magyar kisurak, a korai polgárságnak olyan különcködő típusai, mint az öreg Horváth; néma társként pedig szeretetével és rokonszenvével ott áll – Tóth uram, a röszkei kocsmáros és Vidonka, a népi ezermester személyében – maga a nép is.