(9) * A (3) bekezdés szerinti átfedésmentesség követelményét nem kell alkalmazni: a) az adott szakmában a progresszivitás magasabb szintjét képviselő ellátásokat nyújtó, b) a speciális ellátotti kör részére ellátást nyújtó, valamint c) uniós fejlesztési pályázat alapján befogadásra kerülő, az alapellátáshoz integrált járóbeteg-szakellátási kapacitásokon ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók ellátási területének meghatározásakor. (10) * Uniós fejlesztési pályázat alapján megvalósuló kapacitásokon ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató ellátási területét az egészségügyi államigazgatási szerv a pályázatban foglalt nyilatkozat alapján állapítja meg, ennek során a (3) és (6) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmaznia. Az ezt követő egy éven belül az érintett ellátási területeket az egészségügyi államigazgatási szerv a (3) és (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével hivatalból felülvizsgálja, illetve szükség esetén - az uniós fejlesztési pályázatban vállalt kötelezettségekre figyelemmel - módosítja.
Az előző kormányok tevékenysége során láttuk, hogy a struktúra egyes elemeinek kiragadása, bezárása, mások megtartása semmilyen érdemi eredménnyel nem járt, sőt kockáztatta a lakosság ellátását. Jelentős társadalmi elégedetlenséget szított, hiszen a lakosság joggal érezte úgy, kórházbezárás esetén nem lesz hova fordulnia ellátásért. Azok a reformkísérletek, melyek a rendszerszemléletű gondolkodás helyett egy-egy kiragadott feladatra fókuszáltak, inkább ártottak, mint használtak: ha az eredeti probléma meg is oldódott, a hibás szemlélet miatt más problémák kerültek felszínre, erősödtek fel. Pusztán technológiai szempontból 10 milliós lakosságunk magas szintű egészségügyi ellátása akár 20-nál kevesebb, de jól szervezett fekvőbeteg ellátó intézménnyel megoldható lenne, ha azokat megfelelő ellátási hierarchiában, pontosan meghatározott feladatmegosztással, egységes szempontok szerint telepítik. Kórházépületeink döntő többsége nem felel meg a kor elvárásainak és technológiai lehetőségeinek, azaz nem alkalmas "továbbvitelre".
A fejlődés hasonló tempóban zajlott az egészségügyi ellátásban is. Új diagnosztikus és terápiás eszközök, technikák és eljárások sora, antibiotikumok, gyógyszerek tömege segíti túlélésünket, védőoltásokkal előzzük meg a járványokat, fejlett infekciókontrollt alkalmazunk, stb. Mindezen tényezők hatására az életkilátások jelentős mértékben javultak, a leélhető élettartam megnőtt, a 65 éven felüliek aránya 2020-ra meg fogja haladni az összlakosság 20%-át (az őket eltartók száma pedig csökken). Mindeközben a betegségek mintázata is átalakult, egy sor 50-100 éve még kiemelkedő jelentőségű kór ma szinte nem fordul elő, miközben hosszú életünk folyamán a krónikus betegségek és azok kombinációi kerülnek előtérbe. A cukorbetegség, a magas vérnyomás és általában a vaszkuláris eredetű betegségek, a daganatok, a csontritkulás, a demencia, stb. adja a legfőbb feladatokat. Ezek ellátásához azonban már nem az elmúlt századok igényének megfelelő egészségügyi struktúrára és ellátási logikára van szükség.
9. ábra Az államháztartás konszolidált egészségügyi működési és felhalmozási kiadásai 2010-2018 között (milliárd forint) (Forrás: NGM, KT Titkárság) a növekvő arányú túlmunka, a vállalkozási alapú kapacitásbevonás, és persze az időről időre szükségessé váló "tűzoltás", vagyis a jelentős konszolidációs összegeket felemésztő lokális "fájdalomcsillapítás" működésben tartja a rendszert. Érdemes ennek összefüggésében visszatérni a biztosítottak (betegek) által a szolgáltatás igénybevétele érdekében teljesített magánkiadásainak növekvő arányára.
Az európai társadalmi értékrendben a szolidaritás elvű egészségbiztosítás a domináns, míg az USA államaiban az egyéni betegbiztosítás a jellemző. A közfinanszírozás mértéke az ország gazdasági teljesítőképességének függvénye. Érdemes az egészségügyi közfinanszírozás szabályozórendszerét, mechanizmusait úgy felépíteni, hogy - a társadalom (és az orvos szakma) által felállított prioritások alapján - az állam által vállalt egészségügyi szolgáltatások, az erre fordítható összeggel együtt változhassanak. Az egészségügyi ellátás állami forrásai különböző módon teremthetők elő. A jellemző módszerek a járulék, az adó illetve a kettő együttes alkalmazása. Európában többnyire a munkajövedelmekből járulékkal vagy adóval történő elvonás, míg az önhibájukon kívül munkajövedelemmel nem rendelkező társadalmi rétegek (nyugdíjasok, gyermekek, tanulók, rokkantak, regisztrált munkanélküliek, szociálisan rászorultak stb. ) helyett az állam csoportosít át az egészségügyi ellátásra az egyéb módon befolyó adókból.
[29]. Az aktuális elképzelésekben azonban így maradtak elmosódott kontúrok. Utóbbi ma már nem csupán a hivatalban lévő kormányzati menedzsment szemléleti beállítódottságának, hanem, és nem utolsósorban az ellátás gyakorlati irányításában meghatározó, jelentős anyagi érdekeltséggel és érdekérvényesítő képességgel rendelkező orvos-menedzsmentek lobbierejének is tulajdonítható [4]. Az elöregedő társadalom, a gyógyítás-technológia gyors fejlődése, a nyugat-európai minták generálta új igények és elsősorban a gazdasági-társadalmi átmenet hozta szociális feszültségek, a mind elavultabb ellátó rendszerek működésben tartásának hatása növekvő finanszírozási szükségletekhez vezetett, 34 amelyekhez azonban a rendszerváltozás óta sohasem lehetett oly mértékben forrásokat rendelni, hogy az ellátások akárcsak szerény javulását is az igénybe vevő lakosság érzékelte volna. Az egészségügyi kiadások az államháztartásban Mielőtt azonban az államháztartás egészségügyi kiadásait ismertetnénk, utalnunk kell a finanszírozási technikákra és a modellekre, amelyek elvi sémáját a 7. ábra mutatja.