Az egyházi ünnepek sorában vannak népszerű és vannak kevésbé ismert ünnepnapok, de az bizonyos, hogy minden katolikus hívő tudja, mikor van Krisztus király ünnepe, hiszen ez a nap jelöli az egyházi év végét. Azonban az talán már kevésbé ismert, hogy ez az ünnep nem is olyan régről eredeztethető, ugyanis csak 1925-ben került be a liturgikus naptárba – jóllehet a Krisztus királyságáról szóló tanítás már olyan régóta létezik, mint maga az egyház. Az ünnepet XI. Piusz pápa rendelte el 1925. december 11-i keltezésű Quas Primas című apostoli körlevelében. Arra az esztendőre esett ugyanis a niceai zsinat 1600. évfordulója. Ezen a zsinaton mondták ki Krisztusnak az Atyával való egylényegűségét, illetve ekkor került bele az apostoli hitvallásba, hogy "országának nem lesz vége". E jeles nap mozgó ünnep, amelyre a pápa eredetileg a mindenszentek ünnepe előtti vasárnapot jelölte ki, de a II. vatikáni zsinat után áthelyezték az advent előtti utolsó vasárnapra. A pápa elhatározásának háttere – ahogy erre az enciklika elején utal is –, hogy azokban az időkben erősödni látta az ateista kommunizmus és a szekularizmus eszméit, és ezt a Krisztustól és az egyháztól való elfordulás veszélyeként értékelte.
Érdekes, hogy Krisztus szakállal jelenik meg a mozaikon, mert bár a szakáll a méltóság jele és egyben az Atyaisten hagyományos ábrázolásait is idézi, Észak-Itáliában tartotta magát legtovább a szakálltalan, ifjú Krisztus típusa. A római Szent Kozma és Damján-templom (526–30) apszismozaikján, ahol a ravennai templomhoz hasonlóan szentek serege vonul Krisztus elé, egy új motívum jelenik meg: Krisztus feje fölött: az Atyaisten koronát tartó jobbja. A korona arra vár, hogy Krisztus fejére helyezzék. Később, a 8–9. században igen kedvelt lesz ez a képtípus, számos akkoriban épült vagy újjáépített római templom szentélyét ez a jelenet díszíti (pl. Santa Prassede, Santa Cecilia in Trastevere). A korai keleti egyház (5. sz. ) a Jelenések könyvében található apokalipszis-képek helyett Izajás és Ezekiel próféta látomásaiból merít ihletet a Krisztus Király-ábrázolásokhoz. A thesszaloniki Hosziosz Dávid-templom apszisában látható az ifjú Krisztus mandorlában (6. kép) egy szivárványon trónolva, körülötte a négy evangélista-szimbólum.
1961. augusztus 27-én Kovács Vince ismét megáldotta a templomot. 1963-ban az alagsort tatarozták, a szénfűtéses kazánokat eladták, helyette Mekalor olajkályhákat állítottak be. A gyóntatószékek és a templomi padok felújítása és 24 db-ra való kiegészítése, a Máriahegyi János által készített műkő keresztelőkút elhelyezése 1966–1967-ben történt. 1968 után Mohay Attila iparművész a négy sima oldalablakba figurális, színes üvegezést készített, Mária Mennybevétele, Szent István király, a Karmeliták Királynője, Szent János alakjaival. 1972-ben készült el a karzat Szent Cecília-ablaka. Pellei Sándor vállalkozó és Gyura Gergely bádogosmester 1971–1973 között külső tatarozást végzett. Wohlmuth Gusztáv restaurálta a főoltárt, a harmóniumot elektromos fúvóberendezéssel látták el, a harangok működtetését automatizálták. Tóth János plébános 1974-ben az új liturgikus előírások szerinti szembemiséző oltár, ambo és sedilia elhelyezésével átalakíttatta a szentélyt. Az oltárok részére kétlépcsős, parkettázott pódium készült, az áldoztatórács megszűnt.