Tehát vannak benne személyes történetek is, amiket kiindulópontként használtam. Ezzel szemben volt, hogy azt szerettem volna, hogy semmi személyes ne legyen benne, hanem sokkal inkább valami általános emberi, egy általános emberi érzés, reakció, vagy tett kifejezése jelenjen meg. Egészen odáig eljutva, hogy csak a hangulatot akarom érzékeltetni, a titokzatosságot, amit a téma hordoz, és tulajdonképpen mindegy is, hogy mit csinálnak benne a táncosok, csak legyenek ott. © Meggyesi Mónika Mennyire volt új ez a módszer számodra? Hogyan illeszkedik a Dimenziók a Társulat 25 éves munkásságába? Mennyiben következik, miben kapcsolódik a korábbi alkotásokhoz? PI. : Plasztikusságában, és légiességében mindenképpen kapcsolódik a mozdulatművészethez, mint mozdulati műfajhoz, amit én képviselek, és amit Márkkal együtt képviseltünk. Azt lehet mondani, hogy a Dimenziók a társulat eddigi munkáját követi, de az alkotások között ez egy olyan kortárs kísérleti produkció, ami a saját műfajon belüli határait feszegeti.
Pedagógusként 1992-től orkesztikát, mozdulatművészetet, táncelméletet és történetet, művészettörténetet, képzőművészetet tanít Magyarországon és külföldön, 2002–től a PPKE-BTK-n, MTF-n és a SOTE-EFK-n. Külföldön: Moszkvában, Varsóban, Prágában a Duncan Center Conservatoryban tanított. 1994-től szakértőként és előadóként részt vesz több pedagógiai, művészeti, kutatóintézet és múzeum szakmai programjában. Orkesztika tanulmányokat folytatott Tatai Mária (1991-1995), Keresztúri Ildikó (1992-1993) és Dr. Dienes Gedeon(1995-2005) tanítványa, a mozdulatművészetet eredeti forrásból sajátította el: Berczik Sára növendéke volt (1995-1999), de tovább pallérozódott E. Kovács Éva, Szöllősi Ágnes, Kármán Judit, Egri Zsuzsa kezei alatt is. Fenyves Márk és Pálosi István (forrás: Facebook) 1994-től kortárstánc és klasszikus tánctechnikákkal ismerkedett Gálik Éva, Hargitai Ákos, Fülöp Viktor, Kolozsvári Dóra, Goda Gábor, Lőrinc Katalin, Ide van Heiningen nyomán. Tudatos hagyományőrzést folytatott az elmúlt évtizedekben, tanult, oktatott, előadott, színházat alapított felismerve egy több mint 100 éves magyar hagyomány egyediségének értékeit és jelentőségét.
Gondolkodásukat az általános mozdulatművészeti alapelv határozza meg, hogy a tanár a saját személyiségén keresztül segítse megtalálni a tanítvány saját egyéniségét és nyelvét a színpadon, a táncban. A társulat az elmúlt évek alatt több szakmai elismerésben részesült: az Alternatív Színházi Szemlén több alkalommal kapta meg a "Legjobb Táncelőadás" közönségdíjat, 2000-ben pedig a "Legjobb Táncszínházi előadás" címet, 2006-ban pedig a "Legjobb Duó" előadói díjat is elnyerte. 2007-ben Oroszországban a Nemzetközi Színházi Fesztiválról a "Red Prize", azaz a legkifejezőbb előadásért járó előadói díjjal térhetett haza. A Társulat vezetői, Fenyves Márk és Pálosi István 2006-ban a "Táncművészetért" díjban részesültek. Mozdulatművészek Háza Mozdulatkórusa2012. február elején alakult Fenyves Márk vezetésével. A háború előtt Magyarországon is oly divatos orkesztika kórusműfaját éleszti fel ezzel az alapítvány. A mozdulatkórus eredetileg a görög színház mozgó embercsoportját jelentette. A 20. század eleji európai modern tánc, a mozdulatművészet önálló színpadi táncformát hozott létre belőle.
Az emberek számára egészen a századfordulóig elképzelhetetlen volt, hogy valaki szabadon táncol, nem kötött szabályok szerint. "Nem pusztán torna, sport vagy tánc, hanem tudomány, művészet, szabadság és életforma" Most, száz év elteltével is hallani még OLYAN hangokat itthon, ha kortárs táncról van szó, hogy "fetrengenek, vonaglanak, alig van rajtuk ruha" és a többi. Mennyire látja befogadónak a mai embereket a kortárs táncra? Sajnos eleve a táncot nehezen fogadják be, hiszen sokszor nem érteni, hanem érezni kell. A probléma, amit felvet, nagyon érdekes. A tánc mindig egy szűkebb réteget tudott csak megszólítani, sosem a teljes társadalmat. Egyszerűen azért, mert nehezebben érthető, nem verbálisan, hanem emocionálisan és vizuálisan kommunikáló műfaj. Erre is, mint sok másra, szocializálni kell az embereket, nem szabad egyből a legvadabb kortárstánc-előadásra beküldeni őket. Először érdemes egy történetmesélő táncelőadással kezdeni, hogy az ember megtalálja a verbalitás és a metakommunikatív jelek közti párhuzamokat és azonosságokat, és elkezdje érezni őket.