Szülinapi köszöntő gyerekeknekKöszönöm szépen, hogy itt vagy melletem! Nagyon szeretlek, te vagy a legjobb kisfiú világon! Boldog Szülinapot Kívánok! Kicsi szívem, kicsi szám boldog szülinapot kíván! Az életem nem lenne ugyanaz nélküled és a hatalmas energiád nélkül. Boldoggá teszel! Nagyon boldog születésnapot kívánok! Boldog születésnapot annak a gyermeknek, aki nélkül el sem tudnám képzelni az életemet! Évekkel ezelőtt az Isten egy gyönyörű kislányt küldött a földre, hogy szebbé tegye az emberek életét. Te vagy az én angyalom! Boldog Születésnapot kívánok! El sem tudok képzelni tökéletesebb gyermeket, mint Te vagy! Köszönöm a sok élményt és emléket! Nagyon boldog születésnapot kívánok! Szülinapi köszöntő gyerekeknekMinden vágyad teljesüljön! Boldog szülinapot kívánok! "Ha könnyű a szíved, mágnesként vonzod mindazt, amit szeretsz! " Saint Germain Ezzel az idézettel kívánok nagyon boldog születésnapot! Születésnapodon kívánok neked sok szépet. Legyen vidám, derűs számodra az élet. Szerencse galambja mindig feléd szálljon.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK! Születésnapi Csokor Születésed napja nagy nap, S amit adhatnék Neked: Életed Kertjében ne nyíljon más Csak örök Boldogság, Szeretet. Bimbózzanak a rózsák, üdén és kedvesen, Szívedben a szerelem így ragyogjon fényesen. Nyíljon sok szép liliom, az Úr kegyét hozza, Öröm érjen utadon, bánatot oldozza. Virágozzon ibolya, tündöklőn, pompában, Gyermekedre úgy vigyázz, féltve, óvón, lágyan. Szikrázzon még nefelejcs, emlékek őrzője, Szépség szívedben maradjon- titkoknak bölcsője. Vágyaid és álmaid valóra váljanak, Egészségben örvendj a holnapnak s a mának. Boldog Szülinapot! Reggel úgy ébredtem fel, hogy mosoly dermedt arcomon. Hisz ez egy remek nap lesz, mert ma van a szülinapod. Gondolkodtam mit vegyek, törtem-törtem a fejem. De végül eszembe jutott, és ezt sok szeretettel átadom. Nem az a lényeg, hogy mit s kitől kapsz. A szeretet a lényeg, melyet CSAK egy szeretted adhat. Itt áll előtted ez a nap, kívánom, hogy érezd nagyon jól Magad, Hisz ez a Te napod, mert ma van a születésnapod.
Érdekessége továbbá az, hogy ezt a félelmet én úgy vállaltam fel, mint aki nem a bőrét, hanem mindannak, ami értéket teremtett, termelt az elveszítését félti. A "műveld a csodát, ne magyarázd" intenciójára gondolva kérdezem, milyen gondok és feladatok foglalkoztatják jelenleg, és milyen tervei vannak a jövőt illetően? Amikor barátom nagyanyjától időnként megkérdezték (és megkérdezhették volna az enyémet is): Most épp min gondolkodik, Erzsi néni?, röviden, tömören csak ennyit válaszolt: Én biza ezen a kicsi széken, amin ülök. Hát ülök én is itt egy kis padon, a Keleti-Kárpátok karéjában, a tornácon, a völgyben. Aki látott már futószőlő levélfonákján megpirkadni napfelkeltét és megvillanni naplenyugtát, szőlő- levél-réseken át tudott nagyon-nagyon messzire látni, mert jövés-menései közben megtanulta, az elhiszi nékem, hogy csupán annyi foglalkoztat: küldhessek némi jelentést időnként a völgyből. [1] A Magyar Napló 2005/augusztusi számában megjelent beszélgetés javított változata. )
Ők már kevésbé olvasnak visszafele, mikor egymást is alig. A legfiatalabb nemzedékre vagyok büszke, itt erdélyi lírikusokra, prózaírókra gondolok (Orbán János Dénes, Sántha Attila, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Molnár Vilmos, György Attila), akikkel hamar barátságba és szóértésbe tudtam keveredni. De az a néhány kritikus, aki tévedéseivel telehalmozta a kilencven előtti literatúránk megítélését, gondolok Szilágyi Domokos vagy Páskándi Géza megítélésétől a Sütő András iránti korai fanyalgásig, azok úgy vélték, ők lesznek majd itt a paradigmaváltás karmesteri pálcájának hordozói. Hát nem így történt, de meg kell mondanom, hogy sikerült nagyon megsértődnöm – vállalom ezt, időnként Márai Sándort szoktam idézni, aki hiába jelentette ki '43-ban, hogy úriember és író nem sértődik meg, később, aggastyánként sértődötten lőtte fejbe magát 91 éves korában, az Óperencián túl. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy úgy kell megújítani a költészetet, hogy rendszerváltásokhoz alkalmaztatjuk rövid szócsűréseinket és -csavarásainkat.
Aki minden évben egyszer felült a vonatra, hogy felmegy Budapestre, Segesvárig el is jutott, ott beült egy kisvendéglőbe, s a következő járattal visszatért a kisvárosba. Én valamicskével messzebbre jutottam, érettségi után az első nagyváros, amit megláthattam, Marosvásárhely volt. Abból az alkalomból, hogy rábeszéltek, felvételizzem a színművészeti főiskolára. Nagyon szép nyár volt, a felvételi előkészítőn megismerkedhettem az idős Kovács Györggyel, a fiatal Héjja Sándorral, Visky Árpáddal, mind a hárman nyugodjanak békében. Szerencsére nem találtattam alkalmatosnak a felvételre, és így nem vagyok kénytelen segédszínészként tengetni utókoromat. Még aznap éjjel vonatra ültem, és másnap Kolozsváron beiratkoztam a bölcsészkarra. Kalandos felvételik közepette ott találkoztunk Erdély, Székelyföld különböző részeiről érkezett, már versfaragással foglalkozó, kacérkodó diáktársakkal. Ott találtuk ki, hogy van egy közös élményünk a történelemből, pont aminek megírásához veselkedtünk Király Lászlóval, Magyari Lajossal, Molnos Lajossal, Kocsis Istvánnal, később Kenéz Ferenccel, Csiki Lászlóval, Ferenczes Istvánnal és a fiatalon elhunyt Apáthy Gézával.
Ez már tizenöt éves dolog, ami magyarán azt jelenti, hogy vállaltam, hogy ízlésemmel, eszmeiségemmel, amely nem szakállszárítón alakult, meghatározzam egy lap, nagyon kiváló publicistákkal rendelkező napilap, a Háromszék arculatát és nemzethez való kötődését. De, természetesen, amint már említettem, az ember nem tudja abbahagyni a versírást sem teljesen, csak már nem azzal a régi lendülettel, inkább szivárogtatva írok. Ezért válnak egyre kopárabbá, egyre fogak közt szűrtebbekké a soraim. Tehát azt tudom válaszolni a kérdésedre, hogy lehet, lesz új verseskötetem is, egyelőre őszikéket írok, fogalmazzunk szerényen, melyek kiegészítik az eddigi világomat, és szeretném összegyűjteni az első verseimtől kezdve a későbben születettekkel egy olyan kötetbe, amivel bemutatkozhatnék egy-két újabb nemzedéknek, mely legjobb esetben is csak hallomásból ismer heti versbéli szándékaimat, s mely lehet, nem lepi meg az olvasókat, de nem is óhajtok meglepetéseket szerezni, csak közérzetet jelenteni a völgyből.
Mi tele voltunk a korszellem iránti csömörrel, a regnáló hatalommal szembeni daccal, s lévén, hogy csordában jártunk, mint a csikók, mert fiatalok voltunk, a nem működő és nem létező ménes legifjabb csikai, ránk biggyesztették a megjelölést, hogy második Forrás-nemzedék vagyunk. Legyünk. Sőt akkor még megtisztelő is volt ez a besorolás. Nagyon akartunk valamit, kézzel, lábbal, tollal, kimászni abból a gyermek- és kamaszkorból ránk csontosodott teknőcpáncélból, ahonnan csak a fejed látszik ki a páncél alól és mozog, mozog körbe-körbe, szédül és szédítené az állóvízből nagyon-nagyon nehezen kilátszó és igen lassan megmozduló világot. Nem tudom, említettem-e már, hogy e körbetekintés már jövőkeresés is volt, illetve élethelyzet-keresés abban a térségben, ahová földrajzilag bezártak, akkoriban, amikor a határátkelés nemcsak fizikailag, de még a nyitott égbolton át is megvalósíthatatlannak tetszett. Olvasmányaink is azért voltak válogatatlanul is időnként szerencsések, mert azt olvastuk, amit magyarországi barátaink bátran félve valami alkalmi riadalmat átcsempésztek.