Tehát közelebbinek, kedvesebbnek, tisztábbnak tűnnek. Ezért az a szokás merült fel, hogy közbenjáróként megvásároltak egy ikont születési dátum szerint személy. Az Isten Anyjának egyik vagy másik képének az idõszakhoz való kötõdését az ikon tiszteletének dátuma határozza meg. Az anya képét a születés dátumától függően választhatja ki, összpontosítva az alábbi listára. A télen születetteknek November 23 - december 21. Isten Anyja "Jel", "Tikhvin" ikonjai. Az "A jel" ikonon Isten Anyja kinyújtja a kezét az ima védelmében. A képhez kapcsolódó első csoda 1170-ben történt. Amikor Novgorod városfalai közelében csaták folytak, Illés érsek kihozta a "Jel" -t. Sztélé esett Mária arcába. Könnyek folytak a szeméből. A csodát látva a novgorodiak megerősödtek és elűzték az ellenséget. 1611-ben a kép megvédte a novgorodi székesegyházat, láthatatlan fallal védve a támadó svédektől. Isten anyját "Tikhvin" Mária élete alatt Lukács evangélista írta. A képet Moszkvában tárolják. A Nagy Honvédő Háború alatt a legendák szerint repülővel szállították át a fővárost, és az ellenséget visszaverték.
-on – ezek: Szent Sebestyén, Fábián, Rókus, Rozália. → Mária hazánkban egyébként is nemzeti patrónus. Ez az értelmezés István királytól hagyományozódott, aki országát oltalmába ajánlotta. A gondolat a jezsuita ellenreformáció programjában, az ún. "Regnum Marianum" eszméjében csúcsosodott ki leginkább. Hozzá kapcsolódott a már a középkorban is nagyjelentőségű Árpádházi király-szentek (→ Szent István → Szent László, Szent Imre), mint nemzeti védőszentek népszerűsítése is, mely a népi vallásosságban több újkeletű patronációt is eredményezett. anakronisztikusan magyaros viseletekben ábrázolva feltűntek a gombkötők, vagy csizmadiák védőszentjeiként. – Irod. Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában (Bp., 1940); Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből (Bp., 1943); Szabadfalvi József: A gazdasági év vége és az őszi pásztorünnepek (Műveltség és Hagyomány, 1964); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium.