A rendező határozott elképzelése mindig is Tom Cruise volt, amitől a Universal kissé vonakodott kezdetben, hiszen Cruise még nem szerepelt fajsúlyos drámában ezt megelőzően. Maga Kovic sem volt ekkor még túlságosan lelkes a rendező választásától, azonban a film elkészültével megváltoztatta a véleményét, és nagyon elégedett volt. És valóban, Tom Cruise ezúttal tényleg nem reklámarcú ripacsként, hanem nagybetűs színészként van jelen a vásznon, egyértelműen élete legjobb, sőt átütő, néhány jelenetben pedig frenetikusnak is nyugodtan nevezhető alakítást nyújtva. Felkészülését már jóval a forgatás előtt megkezdte: veterántalálkozókon vett részt, hogy megismerhesse a közeget, elsajátította a kerekesszék használatát, sőt a forgatáson is mindvégig a szerepben maradt. Érdekes körülmény, hogy A szakasz egykori főszereplői közül ketten is újra felbukkannak a filmben (jellemző a rendezőre, hogy időnként visszahívja a színészeit), ezúttal kisebb jelentőséggel. Tom Berenger mint toborzótiszt jelenik meg, Willem Dafoe pedig megkeseredett veteránként nyújt ismét zseniálisat.
Összefoglaló A megtörtént eseményeken alapuló, nagysikerű film Ron Kovic életét követi nyomon, lelkes tinédzser korától kezdődően, amikor önkéntesként indul a vietnami háborúba. Kovic imádta szülőhazáját, de visszatérve a háborúból, egészen más országot talált, és bátran szót emelt a kiábrándultakért. A férfi honvédő katonából a háború ellenzőjévé vált. Ahogy a vietnami poklon keresztül kellett mennie, úgy otthon is gyötrelmek sorozata várja: meg kell szoknia nyomorékságát, újra hozzá kell idomulnia szülővárosához, családjához. Csak lassan ismeri fel, hogy ő maga változott meg, és nem a környező világ. Kovic, mint háborúellenes aktivista, jelentős hírnevet szerzett magának, könyvet írt megpróbáltatásairól. Felfigyelt rá Oliver Stone rendező is, kettejük közös munkáját hosszú beszélgetések előzték meg. Sokan Stone legjobb munkájának tartják a filmet. A figyelmes néző magát Kovicot is felfedezheti a kezdő képsorokban, Oliver Stone-t pedig a tévériporter figurájában. 16 éven aluliaknak nem ajánlott F/7651/J
Úgy hiszem, sokkolni kell a nézőt, de remélhetőleg az emberek megértik, hogy emögött bölcsesség lapul. Az őrület okkal van benne, mert ez visz át a fényre. Ezt próbálom elérni, és ha az emberek bíznak bennem és a filmjeimben, tudni fogják, hogy okkal teszem ezt. Meg akarom találni a fényt a sötétségen túl. " – Oliver Stone Amellett, hogy a film valóban szókimondó és egyes jelenetei rettenetesen megrázók, a történet bizonyos értelemben a teljes társadalmat hozta kínos helyzetbe, hiszen túlnyomórészt az amerikai hátországra fókuszált, az otthon maradókra, arra, hogy ők hogyan kezelték ezt a helyzetet: a nemtörődöm kórházi személyzetre, akik nem éreznek együtt a lábadozó hadirokkantakkal, a kétkedő hazafiakra és a háborúellenes aktivistákra, akik nagyrészt negatívan vagy közömbösen fordulnak a hazatérők felé – de inkább el tőlük –, vagy a megtört családtagokra, akikhez hazajönni sem olyan könnyű. A Született július negyedikén ilyen értelemben szembesítés, ami az amerikai közönség számára igencsak kényelmetlen lehetett.
Július 4-ét tűzijátékokkal és nagy nyári szabadtéri rendezvényekkel ünneplik évről éöveg:Hegedüs Barbara, fotó:Europress. Éva, 2012. július. Minden jog fenntartva.
A gyógyulás, vagy inkább az újjászületés, a történtek átértékelése és saját szerepének értelmezése hosszú és gyötrelmes folyamat volt a számára… "Most az I-C osztályon feküdt, ötven másik friss sebesülttel. Húszéves vakokkal, amputáltakkal, belüket vesztettekkel, sántákkal, kerekesszékesekkel, szenvedőkkel. Észrevette, hogy mindegyikük arcán ott ez a furcsa mosoly, és úgy gondolta, ő sem kivétel. Olyan emberek voltak, akiket fiatalon legyintett meg a halál, és éppen csak sikerült megúszniuk. Feküdt az ágyában, és figyelte, mi történik körülötte. Mindennap terápiára járt, és nehéz súlyokat emelgetett. Formába kellett hoznia a felsőtestét, ha újra járni akart. Da Nangban az orvosok azt mondták, szokjon hozzá a gondolathoz, hogy élete végéig kerekesszékben ül majd. Elfogadta, de egyre többet álmodozott és gondolkozott arról, hogy újra a saját lábára áll. Minden este imádkozott, miután a látogatók hazamentek. Lehunyta a szemét, és arról álmodott, hogy újra jár. A betegek még nem minősültek civilnek, ezért reggel hat órakor ébresztő volt.